Növelni szeretnék az uszoda látogatottságát

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Átlagosan napi 194 látogatója volt májusban a Csíki Csobbanó uszodának. A forgalmat tovább szeretnék növelni, ezért vakációban félárú jegyeket kínálnak a nagyobb csoportban érkező diákoknak.

Kovács Attila

2013. június 04., 16:012013. június 04., 16:01

2013. június 04., 16:302013. június 04., 16:30

A csíkszeredai uszoda megnyitása óta eltelt első hónapban 4749 teljes árú belépőjegyet, 329 kedvezményes, nyugdíjasoknak fenntartott belépőt és 125 bérletet értékesítettek – tudtuk meg Bíró Lászlótól, a működtetést biztosító Csíki Fürdők Kft. igazgatójától. A napi átlag 194 vendég, a legtöbben, 270 személy pünkösd hétfőjén jött úszni, a legkevesebben, 113-an pünkösd szombatján voltak.

Egyszerre a legtöbb vendég 80 személy volt, ami még messze áll a 270-es maximális befogadóképességtől. Az igazgató szerint már kezdenek kialakulni az uszodalátogatási szokások, délután 4–6, illetve 6–8 óra között úsznak a legtöbben, ez a szám 35–38 között váltakozik. A kora reggeli, 6–8 óra között érkező úszók csoportja 15–20 személyből áll, ezt közelíti 13–15 óra között a nyugdíjasoké is. Bíró elmondta, a létesítmény számára az ideális lenne a napi 350-es vendégszám elérése, ezért igyekeznek népszerűsíteni az uszodát, még a vidéki kábeltévéken is.

A közelgő vakáció idejére kedvezményes belépőjegyeket kínálnak a diákoknak: egy, legalább 20 diákból álló csoport két kísérővel félárú jeggyel, fejenként 6 lejért használhatja a medencéket. Ősztől lép életbe az a kedvezmény, amikor az iskolai programba beiktatott úszásra a legalább 15 fős csoportok és kísérőjük egyenként 3 lejes jeggyel jöhetnek. A kedvezményes családi jegyek árusítására csak az elektronikus beléptető rendszer felszerelése után van lehetőség.

Mint megtudtuk, az eltelt időszakban rendbontás, szándékos rongálás nem történt, a vendégek betartották a szabályokat. Az úszómesterek beavatkozására sem volt még szükség a medencékben. Az első napokban jelentkezett problémát, a zuhanyzókban akadozó melegvíz-szolgáltatást megoldották. Megkezdődtek a csoportos úszótanfolyamok is, amelyeket testnevelő tanárok szerveznek, és rendszeres vízi tornát is szeretnének tartani – jelezték az igazgatónak.

A szaunára, a fitneszteremre és a családi jegyre még várni kell

Nincs egyelőre szauna az uszodában, mert a beszerzése még nem zárult le, hasonlóképpen az elektronikus beléptető rendszerre is várni kell, a beszállításhoz szükséges közbeszerzési eljárás kiírása még nem jelent meg az országos rendszerben. Két fitneszterem berendezésére és működtetésére is hiába vártak jelentkezőket, mert egyelőre nincs érdeklődés, de ezt ismét meghirdetik.

Jött viszont három ajánlat az előcsarnokban helyet kapó büfé működtetésére, ezeket napokon belül kiértékelik, így ez nemsokára üzemelni fog. Kölcsönözni a közegészségügyi előírások miatt nem lehet úszósapkát vagy szemüveget, de ezek, valamint papucs, úszónadrág és törülköző is vásárolható az előcsarnokban, ha éppen valaki felszerelés nélkül érkezik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés