Nem kapták meg a bérüket kórházi alkalmazottak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár a kormányfő az ígérte, hogy a közintézményekben dolgozóknak és a nyugdíjasoknak ebben a hónapban hamarabb kiadják illetményüket, a csíkszeredai kórház alkalmazottai még nem kapták meg a fizetésüket – nehezményezte a kórház egyik dolgozója.

R. Kiss Edit

2015. április 13., 17:262015. április 13., 17:26

A szerkesztőségünket megkereső, név nélkül nyilatkozó asszisztens azt mondta, mivel egy kormányzati intézkedésről van szó, ők is számítottak rá, hogy ebben a hónapban még az ortodox húsvét előtt megkapják a bérüket. A csíkszeredai kórház alkalmazottja úgy tudta, hogy a maroshévízi, gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi kórházakban már átvehették fizetésüket az ott dolgozók. „Ha ez egy, a kormány által hozott intézkedés, akkor itt ezt miért nem tartják tiszteletben?” – tette fel a kérdést. Nehezményezi ugyanakkor, hogy kórház bérszámláló egységétől nem kaptak érdembeli választ erre vonatkozó kérdésükre, a szakszervezet révén pedig csak annyit tudtak meg, hogy nem készültek el idejében a szükséges számításokkal. A kórházban egyébként rendszerint minden hónapban 15-e és 18-a között adják ki a béreket.

A kormány döntése szerint áprilisban a húsvétra való tekintettel a közpénzből finanszírozott intézményekben dolgozók béreit 8-áig, a nyugdíjakat pedig 10-éig kellett kifizetni.

Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere érdeklődésünkre azt mondta, hogy mivel a több mint 1100 alkalmazott bérének kiszámolása nagyon nagy volumenű munka, a korábbi kiadásra vonatkozó döntés pedig nem sokkal a határidő előtt jött meg, nem készültek el ezzel a munkával idejében, ezért nem kapták meg múlt héten a pénzüket az alkalmazottak. Most már elvégezték a szükséges munkát és a napokban átvehetik a béreket – nyilatkozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés