
Fotó: Veres Nándor
A felújított utca lámpaoszlopaira visszahelyezték szerdán a cserepes muskátlikat. A piros és fehér virágok évek óta díszei voltak a sétálóutcának. A városi kertészet munkatársai ugyanakkor a Majláth Gusztáv Károly tér virágágyásait is gondozásukba vették, a hagymás növények helyébe egynyáriakat ültetnek.
2013. július 03., 16:492013. július 03., 16:49
„Kiszedjük a jácint-, tulipán- és nárciszhagymákat, helyükbe pedig egynyáriakat ültetünk, többek között jégvirágot, petúniát, dáliát, valamint büdöskét”– sorolta Burista Csilla, a városi kertészet vezetője. A hóvirág, krókusz és tőzike hagymáit a földben hagyják, ezekre a részekre egynyárivirág-magot vetnek. Burista továbbá elmondta, most már átvették a Majláth Gusztáv Károly tér, valamint a Csíki Játékszín melletti promenád, illetve a Szabadság tér virágágyásainak gondozását, a parkban viszont továbbra is a Garden Projekt Kft. felel a zöldövezetekért. Ezek a központi helyszínek az integrált városfejlesztési terv részeként újultak meg uniós finanszírozásból, a zöldövezeteket a projekt kivitelezése során alakították át.
A városi kertészet nem formázhatja át a kialakított koncepciót, csak karbantartja. Mivel a virágágyásos kazettákban több a gyepes rész, így idén valamivel kevesebb egynyári növényt kell ültessenek, mint a korábbi években, a tavaly például 150 ezer egynyárit ültettetek. Évelő növények is pompáznak szép számban: cickafark, varjúháj, kőrózsa, kokárdavirág, kúpvirág és ligetszépe virágzik főleg a Csíki Játékszín melletti övezetben, de nemcsak. A felújítás alatt álló Petőfi utcában pedig ismét visszahelyezték a muskátlikat 22 lámpaoszlopra. A piros és fehér cserepes virágok évek óta díszei a sétáló utcának. Buristától megtudtuk tervezik, hogy a Petőfi utca teljes hosszában muskátlikkal díszítsék a lámpaoszlopokat, de előbb a virágtartókat kell elkészíteni.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
szóljon hozzá!