
Fotó: Kristó Róbert
A jelentősen megnőtt érdeklődés ellenére kedden minden jogosítványcserére jelentkező személyt fogadni tudtak a dokumentumokat kibocsátó csíkszeredai közszolgálatnál – közölte Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője.
2013. január 09., 14:322013. január 09., 14:32
2013. január 09., 19:122013. január 09., 19:12
Mint beszámoltunk róla, kedden nagy tolongással kezdődött az ügyfélfogadás a hivatalban, jóval többen jelentkeztek jogosítványcserére, mint egy nappal korábban. A hétfői 190 személy után kedden már 300 személyt szolgáltak ki, meghosszabbítva az ügyfélfogadási programot – tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette, mindenkit, aki ezekben a napokban jogosítványcserére jelentkezik a közszolgálatnál, igyekeznek fogadni, akkor is, ha csak napi száz sorszámot bocsát ki az erre a célra felszerelt automata.
Ha szükség, hosszabbított programmal dolgoznak – közölte Pănescu, aki szerint nincs szükség kora hajnali sorban állásra és tolongásra a hivatal előtt. Január 19-től lépnek érvénybe az új KRESZ előírásai, amelyek értelmében a személygépkocsikra érvényes B kategóriájú, kártya típusú jogosítványok megújításához ezentúl orvosi vizsgálatra és pszichológiai alkalmassági tesztre lesz szükség.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!