
Fotó: Veres Nándor
Interaktív élmény- és játékparkot rendez be kedden 10-16 óra között a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központja a csíkszeredai Vár téren.
2015. május 18., 18:382015. május 18., 18:38
A Mindannyian mások vagyunk! programot immáron hatodik alkalommal szervezik meg, azzal a céllal, hogy elősegítsék a fogyatékkal élők beilleszkedését, elfogadását.
A kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatják be a résztvevőket a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe, és bemutatják, milyen módon lehet segítségére lenni egy mozgássérültnek. A Csend szigetén a siketek jelnyelve és néhány alapvető szabály tanulható meg, mely a hallássérültekkel történő kommunikáció során elengedhetetlen. A Láto-más szigetén az érdeklődők tapintás, szaglás, ízlelés, hallás útján vagy „látó” társaikra támaszkodva ismerkedhetnek a világgal, csakúgy, ahogy azt a látássérültek teszik mindennapjaikban.
A „Lassabban tanulok, de még így is kitartó vagyok” szigeten értelmileg akadályozott és autizmussal élők a közös együttlét során engednek betekintést abba, hogyan tanulnak zenélni, hangszeren játszani, továbbá hogyan kommunikál egy autista, aki nem beszél. Az Élőkönyvtár idén is várja az „olvasókat”, könyvekként különböző sérüléssel élő személyek, szülők, pedagógusok szerepelnek, akik válaszolnak az olvasók legmerészebb kérdéseire is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!