
Fotó: Kristó Róbert
A trianoni diktátum kilencvenhárom évvel ezelőtti aláírásának időpontjában, délután fél ötkor lovas felvonulással, a központi parkban szónoklatokkal, szavalatokkal, valamint a Mikó-vár előtt az Összefogás Tüzének meggyújtásával egybekötött megemlékezésre került sor Csíkszeredában.
2013. június 04., 21:452013. június 04., 21:45
2013. június 05., 17:012013. június 05., 17:01
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Identitas Egyesület, a Minta, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Csíkszereda önkormányzatának szervezésében a Gloria Victis-szobornál egyperces néma csenddel vette kezdetét a megemlékezés, majd a huszárok irányításával a megjelentek a központi parkba vonultak.
A parkban az emelvény előtt félkörben álló több száz megemlékezőt Fülöp István, az EMI elnökségi tagja köszöntötte, majd Tőke Ervin helyi önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. „Légy résen! – szól a cserkészek mottója. Nekünk is így kell most tennünk, amikor szellemi és gazdasági hadviselést folytatnak ellenünk. Most nem engedhetünk jogos követeléseinkből, őseink verejtékes munkájával szerzett földjét védelmeznünk kell, és meg kell akadályoznunk, hogy elherdálják erdeinket” – mondta Tőke. Hangsúlyozta, amennyiben a trianoni szerződésben foglalt önrendelkezési jogot nem tartják tiszteletben, úgy a paktum semmissé nyilvánítandó. Ezt követően vitéz Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke elszavalta József Attila Levegőt! című versét.
Petres Katalin, az EMI csíkszéki szervezetének alelnöke kiemelte, Trianon nemcsak a szétszaggatott magyarságról, határokról és városokról szól, hanem a nemzet múltjáról, jelenéről és jövőjéről is. „Erdélyben huszonhárom éve dolgozunk azon, hogy kisebbségi jogainkat elismerjék. Igen, haladunk, de nem ez a jó irány. Más értékekhez kell igazodni, felül kell írni a múltat, és megmutatni, hogy a magyarok szebb jövőbe vetett hite megingathatatlan” – emelte ki az alelnök. Szatmári Ingrid református lelkész nehezményezte, hogy „egyesek ünnepnek nevezik ezt a napot, holott ez nem más, mint egy mély seb, amelyben még mindig benne van a tőr”. „A trianoni diktátum égbekiáltó bűn volt nemcsak a kitervelők és végrehajtók, hanem a közömbösen figyelők részéről is. A bűn következménye pedig a romlás, a szenvedés. Nem történt bocsánatkérés, Európa pedig hallgat. De mi a hazáról, örökségünkről nem mondunk le, keresztényekként nem lehetünk reménytelenek” – nyomatékosította a lelkész.
Solymosi Alpár unitárius lelkész örvendetesnek tartotta, hogy „idén szemmel láthatóan többen jelentek meg, mint tavaly”, majd Pál apostol szavaival élve hozzátette, „ez is bizonyítja, hogy nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben, az pedig ott rejtőzik mindannyiukban”. Solymosi sérelmezte, hogy „kilencvenhárom év után egy elrabolt ország elrablói még mindig felfuvalkodottak”, és képtelenek megtenni a sebeket begyógyító lépéseket. Csapai Árpád egyetemi lelkész megköszönte a gyásznapi megemlékezést a szervezőknek, „akik fiatal koruk ellenére már tudják, mit jelent Trianon, és nem szégyellik felvállalni, hogy fáj nekik”. Az egyházak képviselőinek áldása után a jelenlévők elénekelték a székely és magyar himnuszt.
A keddi esemény zárásaként este kilenc órakor a Mikó-vár melletti parkolóban meggyújtották az összefogás tüzét. A kétnapos megemlékezés keretében szerdán 19 órától a Mikó-vár szabadtéri színpadán fellép a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes, 19.30-tól pedig a szentegyházi Gold Band zenekar. Őket negyed kilenctől a Role követi.
Az összefogás tüze Csíkszéken
Bár az esős időjárás igencsak megnehezítette a szervezők dolgát, kedd este az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének kezdeményezésére Balánbányától Nagytusnádig húsz településen is készültek az összefogás lángjának meggyújtására. Madéfalván a Bogát-tetőn például a mostoha időjárás miatt elmaradt a tűzgyújtás, de a tervek szerint a plébánia udvarán pótolták. Csíkdánfalván sem lobogott még kilenckor a tűz, viszont Csíkszentmihályon a kultúrotthon udvarán sikerült meggyújtani az összetartozás lángját.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!