Elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető rendezésére, de ezt még nem fogadta el az önkormányzati képviselő-testület, a beruházásokra várni kell.
2013. január 20., 12:092013. január 20., 12:09
2013. január 20., 17:372013. január 20., 17:37
Tavaly decemberben került volna a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület elé a Kalász lakótelepi temető rendezésére készült megvalósíthatósági tanulmány, de ez még kiegészítésekre szorul, így elfogadására várni kell. Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, a rendezésnek tartalmaznia kell a kibővített temető hátsó részén is a sétányok és zöldövezetek kialakítását, a vízvezetékrendszer kibővítését, a padok elkészítését, a közvilágítás kialakítását. A kerítés bővítése már tavalyelőtt elkezdődött, de még nem fejeződöt be – ezt a polgármesteri hivatal önerőből, saját alkalmazottainak segítségével kezdte el. A sírkert így a Nagy-Somlyó-hegy irányában nyitott maradt. Az új részre a vízvezetékrendszer nem ér el, a sétányok sem folytatódnak ott.
Bővülhet a ravatalozó
A tanulmány tartalmazza egy parkoló kialakítását is a sírkert belső, Nagy-Somlyó-hegy felőli oldalán, ez távlati terv, és akkor valósulna meg, ha azon a szakaszon a várost elkerülő út vezetne el. Úgyszintén szerepel benne a jelenlegi, kisméretű ravatalozó bővítése. Szőke szerint a ravatalozóban egy külön helyiséget is kialakítanának, amely átöltözésre, esetleg szerszámok tárolására szolgálhat. Az építmény mostani előterébe kétoldalt ablakokat tennének, a bejárati ajtó pedig ott lenne. A jelenlegi bejárati ajtó helyére egy nagyobb ajtót terveznek, amelyet kinyitva egy összefüggő, nagyobb belső tér alakítható ki.
Mivel a polgármesteri hivatal szerződést kötött a tervezővel, a megvalósíthatósági tanulmány a következő időszakban a képviselő-testület elé kerül, és elfogadása után elkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, utóbbi akár több szakaszban is készülhet, a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében – tudtuk meg.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!