Májusban kezdődhet a taplocai terelőút építése

Folyamatban van a taplocai terelőút tervezett nyomvonalán fekvő magánterületek felvásárlása a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal által. Ha minden a tervek szerint halad, május elején megkezdődhet az útépítés is, ősszel pedig már makadámút lehet ezen a szakaszon.

Kovács Attila

2012. április 12., 15:572012. április 12., 15:57

2012. április 12., 16:312012. április 12., 16:31

Miután a terelőút építésére kiírt versenytárgyalás befejeztével szerződést kötött a város a kivitelezővel, az út által érintett magánterületek felvásárlása, illetve igény szerinti területcsere lett a legsürgősebb feladat – enélkül a munka nem kezdődhet el.

Az ügyben a Taploca Egyesület segítségét is igénybe vette a város, mint Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, a mintegy 80 területtulajdonos több mint fele már megegyezett a polgármesteri hivatallal – azaz elővásárlási szerződést írtak alá. A város ezen területek esetében egy négyzetméterért 0,5 eurós árat fizet. „Van olyan tulajdonos is, aki területcserét kért, ezeket is meg tudjuk oldani” – mondta az alpolgármester, aki szerint a területtulajdonosokkal a hónap végéig jó lenne megegyezni.

A következő lépésben, május elején már a terelőút építését is meg szeretnék kezdeni. Hogy melyik irányból, az elsősorban attól függ, hogy a területtulajdonosokkal a nyomvonal melyik részén sikerül hamarabb véglegesíteni a megegyezést. A terelőút teljes hossza kevéssel meghaladja a három kilométert, és két szakaszra osztható. Az első, 1775 méteres szakasz a Rét utcai vasúti átjárótól indulva, a vasútvonallal párhuzamosan halad, majd a Delne-pataka mentén, egy meglévő földút nyomvonalán csatlakozik az 578-as európai úthoz, a városon kívül.

Májusban ennek kivitelezése kezdődhet meg, ősszel pedig már makadámút lehet ezen a szakaszon, következő évben pedig aszfalt. A költségek elérik a 4,2 millió lejt. A második, 1,3 kilométeres szakasz, amely egy következő beruházás lesz, megteremti az összeköttetést a 12A jelzésű, a Gyimesek felé vezető országúttal, azaz az 578-as európai úttól a meglévő földút nyomvonalán vezet tovább, és csatlakozik az említett országúthoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

Több tízezer lej bírságot osztottak ki a rendőrök Gyimesközéplokon

Nagyszabású ellenőrzést tartott a rendőrség szombaton éjfél után egy szórakozóhelyen. Az akcióban a csíkszeredai rendőrök mellett a közrendvédelmi, bűnügyi, kriminalisztikai, gazdasági bűnözés elleni és különleges bevetési egységek is részt vettek.

Több tízezer lej bírságot osztottak ki a rendőrök Gyimesközéplokon
Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Drágul a távhőszolgáltatás ára október elsejétől Csíkszeredában

Drasztikusan megemelik a távhőszolgáltatás lakossági árát október elsejétől Csíkszeredában: 495 lejről 591 lejre gigakalóriánként. Továbbá a város 30 millió lejes hitelt venne fel. Szeptemberi ülésüket tartották az önkormányzati képviselők pénteken.

Drágul a távhőszolgáltatás ára október elsejétől Csíkszeredában
2025. szeptember 25., csütörtök

Parkolási bírságok és közbiztonsági gondok: gyűlést tartottak a csíkszeredai Fürdő utcaiak

Felháborodtak a Fürdő utcai lakók, miután parkolási bírságokat kaptak a rendőrségtől. Az eset volt az utolsó csepp a pohárban, ugyanis a közbiztonság hiánya és a gyatra útviszonyok régóta gondot okoznak a környéken élőknek.

Parkolási bírságok és közbiztonsági gondok: gyűlést tartottak a csíkszeredai Fürdő utcaiak
2025. szeptember 25., csütörtök

Megtudhatjuk, hogyan emelkedett nemesi rangra a Mikó család a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán

A Mikó család történetét mutatják be a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán MIKÓ – egy alkotó család Erdélyben címmel. A tárlat megnyitóját csütörtökön tartották a Mikó családhoz köthető Mikó-várban, amely egyben a múzeum székhelye is.

Megtudhatjuk, hogyan emelkedett nemesi rangra a Mikó család a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán
Hirdetés
2025. szeptember 25., csütörtök

Családi drámákat, lélektani filmeket nézhetünk a Filmszereda kilencedik kiadásán

Négy napra ismét különleges, alkotói filmek vetítésének helyszíne lesz a Csíki Mozi, ugyanis szeptember 25 és 28. között, vagyis ezen a hétvégén tartják a kilencedik Filmszeredát.

Családi drámákat, lélektani filmeket nézhetünk a Filmszereda kilencedik kiadásán
2025. szeptember 25., csütörtök

Zöld út a Vigadó felújítása és a Piac utcai kazánház átalakítása előtt

A napokban aláírja a csíkszeredai városvezetés a finanszírozási szerződéseket a Vigadó épületének felújítására és a Piac utcai kazánház átalakítására a Központi Fejlesztési Régióval. Rendkívüli ülésen módosították a beruházások értékét.

Zöld út a Vigadó felújítása és a Piac utcai kazánház átalakítása előtt
2025. szeptember 25., csütörtök

Kidőlt villanyoszlop nehezíti a forgalmat a Hargita utcában

Tolatás közben döntött ki egy villanyoszlopot egy kamion a csíkszeredai Hargita utcában. A helyreállítási munkálatok ideje alatt rendőrök irányítják a forgalmat.

Kidőlt villanyoszlop nehezíti a forgalmat a Hargita utcában
Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Mentálhigiénés program pedagógusoknak, gyerekeknek, szülőknek

Immár negyedik alkalommal indítja el a pedagógusokat támogató mentálhigiénés programját a csíkszeredai városháza. A rendezvényhez második alkalommal kapcsolódhatnak a gyermekek, és idén először a szülők számára is megnyílik a lehetőség.

Mentálhigiénés program pedagógusoknak, gyerekeknek, szülőknek
2025. szeptember 24., szerda

Több mint négy hektáron építkezik a katonaság Csíkszeredában

A csíkszeredai katonai alakulat 4,5 hektáron építkezik katonák táborozásának és kiképzésének biztosítására. A szécsenyi gyakorlótér közelében többfunkciós konténerek kihelyezését tervezik, az ehhez szükséges tereprendezés már zajlik.

Több mint négy hektáron építkezik a katonaság Csíkszeredában
2025. szeptember 23., kedd

Zajlik a felújítás a színházban, ezért rendhagyó évadot nyit a Csíki Játékszín

Nem szokványos évad előtt áll a Csíki Játékszín, mivel felújítás alatt áll székhelyük, a Városi Művelődési Ház. Az idei évad első előadása a Törtfehér című lesz, amelyet a Művészetek Házának alagsorában, az Antdergroundban mutatnak be csütörtökön este.

Zajlik a felújítás a színházban, ezért rendhagyó évadot nyit a Csíki Játékszín
Hirdetés