Magyar–lengyel barátság csíki önkéntesekkel

Az Aktív állampolgárság az önkéntesség jegyében című projekt keretében négy csíkszeredai önkéntes utazik egy lengyelországi kistelepülésre, ahol három hétig a helyi közösséget segítik munkájukkal.

Kovács Attila

2013. április 23., 16:202013. április 23., 16:20

2013. április 23., 17:352013. április 23., 17:35

Ambrus Rozália, Sándor Éva, Kovács Sz. Lőrinc és Szőke Ibolya mindannyian csíkszeredaiak, és a csíkszeredai Soros Oktatási Központ Alapítvány időskorú önkéntesek számára indított projekt résztvevőiként utaznak el május 21-én a lengyelországi Zeszczynka kistelepülésre. Korábban Olaszországban, majd Portugáliában dolgoztak csíki önkéntesek, most Lengyelország következik.

Kovács Sz. Lőrinc és Ambrus Rozália már több mint egy éve a Gyulafehérvári Caritas önkénteseinek számát gyarapítja, mozgássérülteken, idős embereken segítenek, könyvet gyűjtöttek a Caritas kórházi  könyvtárának is. „Sok jót hallottunk a lengyel népről, szeretnénk megismerni őket, megtapasztalni a lengyel–magyar barátságot” – mondták az önkéntesek, akik ebben az időszakban angol nyelvórákon vesznek részt, hogy ottlétük alatt vendéglátóikkal értekezni tudjanak. Sándor Éva egy lengyel dalt is hozott, ha sikerül megtanulni, ezt is eléneklik majd a helybélieknek.

A lengyel kistelepülésen, amely hagyományokban gazdag tejtermelő vidéken található, a csíki önkéntesek májusban aktív szervezői lesznek a helyi tejfesztiválnak, ezenkívül részt vesznek többek között kötélfonáson, lenfeldolgozásban, kútfúrásban, facipő (klumpa) készítésében, gyógynövénygyűjtésben, pálinkafőzésben, ácsmunkában, szalmatető-készítésben is. „Mivel mind faluról származunk, nem állnak távol tőlünk ezek a tevékenységek” – mondta Ambrus Rozália. Kovács Sz. Lőrinc kürtőskalácssütőt is beszerzett, mert a kürtőskalácsot is meg szeretnék kóstoltatni a helyiekkel.

Jövőben lengyelek is jönnek

A lebonyolítást a Soros Oktatási Központ Alapítvány egy, a projekt irányításáért felelős lengyel intézménnyel (Local Initiatives Association in Zeszczynka – SILWZ) közösen vállalta fel, támogató az Európai Bizottság Grundtvig − Időskorú önkéntességi projektek programja, futamideje két év – tudtuk meg Ferencz S. Katalin projektvezetőtől. A projekt arra törekszik, hogy bevonja a résztvevő időskorúakat különböző társadalmi tevékenységekbe: általuk népszerűsítse, megmentse és továbbadja a népi hagyományokat, szokásokat és örökséget.

„Már az sem hétköznapi feladat, hogy három hétre önkéntes munkát vállalnak a jelentkezők. Gyakorlati haszna a tevékenységnek, hogy megtapasztalják, miként működik ott a közösség, és a tapasztalatokat továbbadják” – magyarázta Ferencz S. Katalin. Az önkéntesek látogatása kölcsönös, Csíkszeredába jövő év májusában érkezik négy lengyel időskorú önkéntes, akik bekapcsolódnak a 2014-es csíksomlyói búcsú szervezésébe. Emellett a búcsú előtti időszakban, közösen a helyi önkéntesekkel kitisztítják és feljavítják a csíksomlyói Barátok Feredőjét és környékét, továbbá részt vesznek különböző közösséget szolgáló önkéntes munkákban, kézműves tevékenységekben, kulturális eseményeken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés