
A több éves hagyományhoz híven, idén is több száz zarándok érkezését várják az ünnepi szentmisére Csíkszék több településéről a betegek világnapján – tájékoztatott Borsodi L. László, a ferencesek sajtóreferense.
2013. február 07., 17:542013. február 07., 17:54
2013. február 07., 19:382013. február 07., 19:38
Boldog II. János Pál pápa kezdeményezésére 1992 óta február 11-én tartják a Betegek Világnapját. Évről évre mind többen zarándokolnak el ezen a napon a csíksomlyói kegytemplomba, ahol a szentmise végén a betegek szentségét is kiszolgáltatják. Hétfőn a 10.30 órakor kezdődő szentmisét Tamás József csíkszeredai segédpüspök celebrálja. A szentbeszédet Csintalan László tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános mondja.
A világnap egyébként annak emlékére jött létre, hogy a francia Pireneusok lábánál, Lourdes-ban rőzsegyűjtés közben egy barlangnál 1858. február 11-én látomása volt Bernadett Soubirous-nak, az akkor 14 éves, beteges, szegény sorsú kislánynak. A látomások ismétlődtek, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A jelenések helyén 1864-ben templomot építettek.
Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió, és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy az emberek kellő figyelmet szenteljenek a betegekre, így is elősegítve a szenvedés megértését.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!