
Fotó: Kristó Róbert
Leállította hétfőtől a távhő szolgáltatását a Goscom Rt. Csíkszereda nagy részében, a Tudor lakótelepen pedig keddtől zárják le a fűtést a távhőre csatlakozott tömbházakban. A kórházakban és iskolákban azonban reggelente még fognak fűteni.
2015. április 27., 19:332015. április 27., 19:33
Tavaly május elsejétől állították le a távhőszolgáltatást a megyeszékhelyen, azonban rá pár napra vissza kellett indítsák az éjszakai fagyok miatt, így egészen május 20-ig fűtöttek még a Goscom Rt. kazánjai reggelente és esténként néhány órát. Az idei fűtésszezon végén is lehet számítani hasonlóra, ugyanis az előrejelzések szerint lesznek még hűvös éjszakák. Biró Hajnalka, a Goscom Rt. szóvivője megkeresésünkre elmondta, tekintve, hogy felmelegedett a nappali hőmérséklet, a lakószövetségek kérésére úgy döntöttek, hogy leállítják a távhőszolgáltatást.
„A rendszert még készenlétben tartjuk, arra az esetre, ha nulla fok alá süllyedne az éjszakai hőmérséklet, hogy tudjuk elindítani bármikor május folyamán, ugyanis az előrejelzések szerint lesznek még hűvös éjszakák” – mondta Biró. Hozzátette: mindenképpen a lakók igénye szerint fognak fűteni: ahol nem kérik, ott nem fognak szolgáltatni. Az iskolákban, valamint kórházakban azonban továbbra is felmelegítik a fűtőtesteket reggel hat és tíz óra között.
A tavalyi fűtésidényhez képest ezúttal közel 4 ezer gigakalóriával kevesebb hőenergiát értékesített a Közüzemek Rt. Mint megtudtuk, 2013. október és 2014. március között 24 597 gigakalóriát adtak el, a az idei fűtésszezonban ugyanebben a periódusban azonban mindössze 20 490 gigakalóriát értékesítettek. Biró szerint ez annak tudható be, hogy kevesebb lakrészben szolgáltatnak, a hőmérséklet is befolyásolta, és hozzájárult ehhez az is, hogy több tömbházat hőszigeteltek.
A teljesség igénye nélkül kikerestünk pár utcát, amelyben megnéztük, mennyibe került a távhő márciusban az ott lakóknak. A Gyermek, valamint a Lendület sétányon például a 35 négyzetméteres lakások esetében márciusra átlagban 110-210 lejre számláztak fűtést, a Nagyrét, valamint a Decemberi forradalom utcában a 40 négyzetméteres vagy annál nagyobb méretű lakrészek esetében átlagban 330-430 lej értékben fűtöttek márciusban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!