
Fotó: Frissújság.ro
Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) volt országos vezérigazgató-helyettesét, a csíkszeredai származású Kerekes Melindát, Gheorghe Dorel Benu volt vezérigazgatót, illetve az ügynökség egy osztályvezetőjét.
2015. október 07., 10:332015. október 07., 10:33
Kerekest súlyos hivatali visszaéléssel és pénzmosásra való felbujtással, a vezérigazgatót és az osztályvezetőt szintén hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják. A feltételezett visszaélések az Európai Unió élelmiszersegély programjához kapcsolódnak.
A vádhatóság szerint 2012-ben az APIA vezetősége a hátrányos helyzetű személyeknek szánt búzaliszt és étolaj leszállítására egy olyan bolgár céggel kötött szerződéseket, amely nem felelt meg a közbeszerzési eljáráson való részvétel feltételeinek, ezzel pedig 26 millió 543 ezer euró értékű kárt okoztak az Európai Unió költségvetésének. Noha a cég nem teljesítette a szerződés feltételeit, mivel csak a liszt 16 százalékát szállította le, étolajat pedig egyáltalán, a vezérigazgató és az osztályvezető 87 millió 221 ezer lejt átutalásáról döntött a cégnek. Az ügyészek a nyomozás során együttműködtek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) képviselőivel is – közölte a DNA. Kerekes Melinda 2006 áprilisától volt a kifizetési ügynökség Hargita megyei igazgatója. 2009-ben kinevezték az APIA országos igazgatójának, később az országos intézmény aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!