
Fotó: Borbély Fanni
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
2025. július 08., 20:022025. július 08., 20:02
A Hargita Székely Néptáncszínház kedden szállította el utolsó holmiját a Brassói út 4. szám alatti Magtárba, amely az együttes új, ideiglenes otthona lesz. András Mihály igazgató elmondta, úgy tervezik a következő évadot, hogy a rendkívüli körülmények között is tudjon dolgozni 35 fős munkaközösségük. Hozzátette, ameddig és valahányszor lehetséges, addig használnák a művelődési házat is a próbákra.
Fotó: Borbély Fanni
Szintén költözni kényszerül a művelődési házból a Csíki Játékszín is, az épület energetikai felújítása miatt. Veress Albert színházigazgató úgy fogalmazott, hosszas folyamat volt a költözés. A nagyobb méretű csomagokat június 24-én szállították el, a pakolásból pedig a munkatársak is kivették a részüket, és végül sikerült befejezni az átköltözést.
Kipakolt a Csíki Játákszín is a városi művelődési Ház épületéből
Fotó: Borbély Fanni
A Csíki Játékszín négy különböző helyszínen lelt ideiglenes otthonra:
a Művészetek Háza ad helyet az előadások egy részének;
a Márton Áron 18. szám alatti ingatlanba az adminisztratív személyzet költözött;
a varroda a Tosca vendéglő mögötti játszóház helyén működik tovább.
emellett béreltek egy raktárat a kellékeknek, díszleteknek és egyéb ingóságaiknak.
„Még nem tudjuk, hogyan fog kinézni a következő évadot, mivel a Művészetek Házában (Szakszervezetek Művelődési Házában) kevés nagyszínpadi időnk lesz próbálni és előadásokat tartani, így inkább kamaratermi és egyéb alternatív helyszíneken játszott előadásokra, tantermi előadásokra koncentrálnánk” – osztotta meg Veress Albert. A Csíki Játékszínnek 49 alkalmazottja van.
Fotó: Borbély Fanni
Tekintettel arra, hogy a csíkszeredai megyeháza épületét is felújítják, a benne működő intézményeknek szintén költözniük kell. Hargita Megye Tanácsa feltehetően a Kossuth Lajos utcai IRIS tömbházba költözik.
Petres Sándor, a Hargita Megyei Prefektúra vezetője megkeresésünkre elmondta,
Erről a hónap közepén közleményben fognak tájékoztatni a lakosságot.
A Hargita Megyei Fogyasztóvédelem korábban azt közölte, hogy a közelben szeretnének helyet találni a Kossuth Lajos utcában.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség már elköltözött, két épületben kapott helyet: a taplocai sportiskola épületében és az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
3 hozzászólás