
Fotó: Kristó Róbert
Kiköltözik a megyei törvényszék csíkszeredai épületéből a városi és megyei ügyészség, illetve a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni igazgatóság (DIICOT). Az ügyvédi kamara már el is hagyta az igazságügyi palotát.
2013. február 14., 16:152013. február 14., 16:15
2013. február 14., 18:222013. február 14., 18:22
„Az új polgári törvénykönyv előírása értelmében a törvényszékeknek az eddiginél több tárgyalóteremre és tanácskozó helyiségekre lesz szükségük, továbbá bővíteni kell az irattárat is” – nyilatkozta érdeklődésünkre Kardalus Erika, a Hargita megyei törvényszék szóvivője. Az általa felsorolt indokok miatt a megyei törvényszék csak az épületben létező termek átalakításával tudja kialakítani a szükséges helyiségeket.
„Az igazságügyi minisztérium tulajdonában lévő épületet a törvényszék adminisztrálja. Létezett egy haszonkölcsön-szerződés (contract de comodat) a törvényszék és az ügyészség, illetve az ügyvédi kamara között, ami lejárt, a törvényszék viszont nem hosszabbította meg. Az ügyvédi kamara már ki is költözött a palotából, a megyei ügyészség pedig levélben jelezte, hogy márciusban költöznek” – magyarázta a szóvivő. Azt egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja tevékenységét a városi és megyei ügyészség.
Lucia Airinei Hargita megyei főügyész az Agerpres hírügynökségnek elmondta, megkeresték ugyan a megyei és csíkszeredai önkormányzat vezetőségét, ám egyikük sem tudott legalább ezer négyzetméteres helyiséget biztosítani. „Más helyiség után kell nézzünk. Remélem, maradhatunk addig a mostani helyünkön, amíg megfelelő épületet találunk” – fogalmazott a főügyész.
Az eklektikus stílusban épült igazságügyi palotában a költözések után csak a megyei törvényszék és a csíkszeredai városi bíróság marad.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!