Kétnapos ünnepségsorozat

Az eddigi szokásoktól eltérően idén kétnaposra bővül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett csíkszeredai ünnepségsorozat. A központi ünnepség ezúttal is a Gál Sándor-szobornál zajlik.

Kozán István

2013. március 12., 16:312013. március 12., 16:31

2013. március 12., 18:162013. március 12., 18:16

 

„A szokásostól eltérő lesz az idei március 15-i ünnepségsorozat Csíkszeredában, mert partnerintézményeinkkel sikerült rangos kulturális eseményeket időzíteni erre az ünnepre. Korábban egyetlen gálaműsor volt, idén három rendkívüli esemény is lesz” – tudtuk meg Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől. Ráadásul a városközpontban zajló felújítási munkálatok is befolyásolják a szabadságharcról való megemlékezést, ugyanis idén „nem lehet nagyobb felvonulásokat szervezni”.

Március 14., csütörtök

Már csütörtökön, március 14-én elkezdődnek az ünnepségek. Délután öt órakor a Vár téren, Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobránál koszorúznak, majd a Csíki Székely Múzeumban fél hattól – Antal Attila szerint a legjelentősebb eseményként – megnyitják a Székelyföldi pecsétek és címerek elnevezésű kiállítást. Este hét órától a Városi Művelődési Házban kezdődik a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar ünnepi hangversenye.   
    
Március 15., péntek

Másnap, március 15-én délelőtt tíz órakor kezdődik az emlékünnepség a Petőfi Sándor Általános Iskolában, amit déli 12 órakor a központi megemlékezés követ a Gál Sándor-szobornál. A Nyerges-tetőn délután két órától tartják az ünnepi megemlékezést és a koszorúzást, amit ezúttal is Kozmás Polgármesteri Hivatala és a Csík Területi RMDSZ szervez. A csíkszeredai megemlékezések délután hat órakor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi gálaműsorával zárulnak. Ez utóbbi esemény helyszíne a Városi Művelődési Ház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés