
Fotó: Kristó Róbert
Hétfőn gurult át Csíkszéken a Marosvásárhelyi Rádió kerékpáros karavánja, amelynek résztvevői tizenharmadik alkalommal járják végig a stúdió adáskörzetének különböző településeit.
2013. május 13., 19:172013. május 13., 19:17
2013. május 13., 19:292013. május 13., 19:29
Tusnádfürdőn éjszakáztak, majd hétfőn esősre forduló időben kerekeztek a Gurul a Rádió nevet viselő karavánt alkotó rádiósok. Csíkszereda felé indulva az 578-as európai út helyett most a frissen felújított 123-as megyei utat választották, és lelkes fogadtatásban volt részük – mesélte Kádár Zoltán szerkesztő, a túra főszervezője.
„Nagytusnádon egy kenyeret, Csatószegben egy üveg bort és egy tábla szalonnát kaptunk útravalóul” – mondta Kádár Zoltán, akit társaival együtt Csíkszentkirályon, a Lakatos családnál értünk utol, akikhez minden alkalommal betérnek. Mint elmondta, meglátogatták a két éve elhunyt családfő, Lakatos Gábor sírját, ahol él a két évvel ezelőtt általuk elültetett, egy udvarhelyi kertészet által adományozott kis fenyő. Szentkirályon is több rádióhallgatóval beszélgettek, majd Csíkszereda felé indultak a szemerkélő esőben.
Mivel előre meghatározott úti céljuk nem volt a megyeszékhelyen, mi az uszoda meglátogatását javasoltuk nekik. Hétfőn Csíkdánfalván szállnak meg, majd kedden Gyergyószentmiklós és a Bucsin-tető érintésével jutnak el Parajdra. A túra résztvevői idén 9 nap alatt csaknem 600 kilométert terveznek kerekezni és 100 települést meglátogatni. Aki csatlakozni vagy találkozni szeretne velünk, hívja a Gurul a Rádió telefonszámát: 0764-197198.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!