Kelemen Katalin – egy élet a könyvek között

Már Csíkszeredában születtek meg a gyermekeink is, két fiunk van. A nagyobbik Csíkszeredában él, ő az apja nyomdokaiba lépett: történelem szakon végzett, és tanít a Márton Áron Főgimnáziumban. A kisebbik fiunk Marosvásárhelyen él. Örvendek, hogy mindketten itthon vannak, elérhető távolságban.

– Hol vannak a gyökerek? Honnan érkezett Csíkszeredába?

– Háromszéki születésű vagyok, Székelytamásfalván születtem, ez egy kis falu, amely Zabola községhez tartozik.

Az ötödik osztályt még a szülőfalumban végeztem, de hatodik osztálytól Brassóba kerültem, és a nagymamám testvérénél laktam. Nagyon szép emlékeim vannak, sokat kaptam az akkori tanáraimtól, akik nagy szerepet játszottak abban is, hogy milyen irányba indultam el.

– Nem lehetett könnyű 12-13 évesen elszakadni a családtól...

– Nehéz volt. A nálam 11 évvel fiatalabb testvéreim eleinte nem igazán fogták fel, hogy miért nem vagyok mindig otthon, csak vakációban. Nem volt könnyű egy kis faluból egy nagyvárosi iskolaközösségbe kerülni, de emlékeim szerint jól beilleszkedtem, a közösség elfogadott.

Bibliográfusként kerültem a könyvtárba, akkor éppen ez az állás volt betöltetlen. Én ezt rögtön feladatként fogtam fel, amibe bele kell ásnom magam. Elsősorban a Hargita megyére vonatkozó helytörténeti vagy helyi vonatkozású adatokat kellett feldolgozni a helyi lapokból. Egy év múlva az akkori igazgatónőm, Kozma Mária eldöntötte, hogy az úgynevezett dokumentációs részleg vezetője legyek: vegyem át az ottani állományt, dolgozzak vele, szolgáljam ki azokat az olvasókat, felhasználókat, akiket ez érdekel. Őszintén megmondom, akkor ennek egyáltalán nem örültem, úgy éreztem, hogy „száműznek engem”. Ez a részleg akkor a Mikó-várban működött, és nem volt sok kedvem régi könyvek között, egy hideg, sötét, rideg helyiségben tölteni a napjaimat. Lassan azonban megismerkedtem a könyvállománnyal, a rám háruló feladatokkal, és fokozatosan megszerettem ezt a munkát.

– Mi hozta az áttörést?

– A könyvtárban fellelhető volt a csíkszeredai római katolikus gimnázium könyvtárának állománya, és részben ide kerültek kötetek a csíksomlyói ferences rendház könyvtárából is. Nem a legrégebbi állomány, hanem csak az 1850-es évek után megjelent kiadványok. Tehát ez egy sajátos gyűjtemény volt, amit aztán 1990 után szabadon lehetett használni, kutatni, és az volt a feladatom, hogy feldolgozzam a még feldolgozatlan anyagot.

Ugyanakkor rengeteg olyan kiadvány volt, amelyeket itt adtak ki:

A Csíkra, de az egész Székelyföldre vonatkozó helytörténeti adatok igazi kincsesháza volt ez az állomány. Amikor munkához láttam, külön kicéduláztam a különböző kiadványokat, aztán a '90-es évek elején számítógépeket szerzett a könyvtár, és fokozatosan áttértünk a digitális feldolgozásra. Nagyon érdekesnek találtam, és azt érzékeltem, hogy egyre nagyobb az igény a helytörténeti, helyi adatok iránt. A '90-es évekre úgy emlékszem vissza, mint egy nyugodtabb, sokkal lassúbb időszakra, mint a mostani. Akkor

Én például akkor nagyon sokat tanultam a muzeológusoktól is, hiszen a részlegünk a múzeum épületében működött, és a tőlük szerzett tudást sikerült beépítenem a saját munkámba. Ebben az időszakban kezdett kitágulni a világ: lassan kialakultak a kapcsolatok a magyarországi szakmai közösségekkel is, később megalakult a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület. Én a későbbiekben is ennek a gyűjteménynek a kezelője maradtam, és próbáltam az állományt gyarapítani.

Ezért egy idő után a célom nemcsak a gyűjtemény fejlesztése volt, hanem az is, hogy minél többen megismerjék. Ugyanakkor folytattam Kozma Mária korábban elkezdett munkáját, ugyanis ő kezdte gyűjteni a Hargita megyéhez kötődő személyiségek életrajzi adatait, amelyeket később online adatbázis formájában tettünk elérhetővé.

Mindemellett közreműködtem a helyismereti adattár elindításában is – ebben az esetben a helyi műemléképületek vagy természeti értékek feltérképezése volt a cél. Én nagyon fontosnak tartottam, hogy a könyvtár minél több helyi adatot tegyen hozzáférhetővé, mert tulajdonképpen ez is a megyei könyvtár egyik alapfeladata. A 2000-es években, amint internetelérés lett a könyvtárban, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy fontos online is elérhetővé tenni minél több információt. Később, amikor a városban addig három különböző épületben működő könyvtár egy új, egységes épületbe költözött, ez nagy lendületet adott az intézménynek:

– Hatalmas helytörténeti ismerettel rendelkezik.

– Nem vagyok helytörténész, nem is voltam soha, de mint helyismereti könyvtáros nagyon sok adattal találkoztam: ezeket feljegyeztem, katalogizáltam, később számítógépes adatbázisba rögzítettem. Aprólékos és precíz munka volt, amihez türelem is kellett – és amiben nagyon el tudtam merülni. Közben pedig

Író-olvasó találkozókat szerveztünk a kollégáimmal, különböző foglalkozásokat tartottunk – ennek köszönhetően a munkám nagyon változatos volt.

– Mit tapasztalt, hogyan változott a könyvtárhasználat az internet térhódításával?

– Az emberek egyre inkább az interneten tájékozódnak, de ez nem jelenti azt, hogy csökkent volna az érdeklődés. Sőt, az online elérhető tartalmak új kapukat nyitottak. Olyan is előfordult, hogy valaki Magyarországról keresett meg, mert a digitális gyűjteményünkben találta meg a nagyanyja művét.

Régen nagyon gyakran használták a könyvtárban a lexikonokat. Például a gyerekek az iskolai feladatokhoz a ’90-es években még bejöttek, és a lexikonból jegyzeteltek. Ez ma már nem jellemző, de én semmiképpen sem mondanám, hogy visszaesett volna a könyvtárhasználat az internet elterjedése miatt, hogy az információ most már mindenütt elérhető. Én inkább lehetőséget láttam ebben.

Ezért is tartottam fontosnak a digitalizálást, aminek köszönhetően ma már nagyon sok olyan könyv elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, amelyeket itt, a mi könyvtárunkban digitalizáltunk.

A kollégák is mindig nagy örömmel fogadnak. Jó visszamenni abba a közösségbe, amely mind a mai napig hiányzik.

– Milyen könyveket olvas szívesen?

– Az olvasás számomra nagyon-nagyon fontos. Nap nem telik el úgy, hogy ne vegyek könyvet a kezembe. Nagyon kedvelem a kortárs szépirodalmat. Vannak nagy kedvenceim: az utóbbi időben különösen szerettem olvasni az izlandi szerző, Jón Kalman Stefánsson könyveit, de Tompa Andrea írásait is nagyon szívesen olvasom.

A cikk először lapcsaládunk hetilapjában, a Heti Hírmondóban jelent meg 2025. július 18-án.