József atya, aki Istennel él

A csíksomlyói ferences kolostor kertjében beszélgettünk József atyával, aki idős kora és nehezebbé vált mozgása ellenére is derűsen, jókedvűen fogadott, és elevenítette fel emlékeit. Csíkszenttamáson született 1927. szeptember 27-én, mint mondja, vallásos községben, vallásos szülők gyermekeként már korán közel került az egyházhoz. „Jó tanítók és jeles pap neveltek, ministráltunk, szerepelni jártunk az egyház és iskola keretében” – emlékezett a kezdetekre. A karcfalvi elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után 1945-ben a somlyói Majláth római katolikus tanítóképző diákja lett. Az itt eltöltött időszak döntően meghatározta további életútját.

„A barátok tanítottak minket, Angi Csaba, Boros Valér orgonista és zenetanár. Négyen-öten fellelkesedtünk, és megkérdeztük, mi lenne, ha mi is belépnénk a rendbe. Elmondták, mivel jár, és kértük a belépést. 1946 augusztusában bevonultunk, szeptembertől kezdődött a próbaév a rend keretében, a mikházi kolostorban, Páter Gurzó Anaklét atya magisztersége alatt. Nagyon tetszett a szerzetesi élet, mert itt megismertük a szent kegyhelyet, jó, buzgó barátok voltak, akik példaképeink lettek. Az egy év után visszautaltak ide, Somlyóra, akkor már beöltözve, fogadalomtétel után. A következő osztállyal jártuk az utolsó évet, ’47 őszétől ’48 tavaszáig. Utána elmentünk Vajdahunyadra, a ferences teológiára, és ott 1948 őszén megkezdtük a teológiát” – mesélte.

Akkoriban nehéz idők jártak a ferencesekre, és az egyházra, mert megkezdődött a szerzetesrendek feloszlatása, különösen az iskolarendeké. 1949 őszén a karhatalom erőszakkal távolította el őket a teológiáról, az intézetet feloszlatták. A fiatal teológus hazakerült Szenttamásra, majd munkaszolgálatra sorozták be, és Brassóban három évet töltött a cementgyárban dolgozva. „1953 nyarán hazajöttem, ősszel bevonultam Désre. Üzentek, hogy menjek, mert folytatjuk a teológiát. Elmentem, a többiek is eljöttek, folytattuk. Mivel azalatt folyt az áskálódás a rend ellen, hogy szétzavarjanak, 1957-ben Márton Áron püspök titokban felszentelt, az ő kápolnájában, hogy nehogy a hatóság elfogjon, bezárjon. Az öt hátralévő teológiai évet elvégeztük, aztán ott voltunk Désen, vidékre jártunk beteg papokat kisegíteni vagy helyettesíteni. 1958 nyarán egy hónapig itt voltam Somlyón, Daczó Lukács atyát helyettesítettem” – mondta P. Márk József.

1967 őszéig Désen maradt, akkor már annyira erősödött az üldözés, hogy a rendfőnök kimondta a feloszlást, és a provinciális engedélyével mindenki elvonult, hogy az egyházban elhelyezkedjen. Püspöki jóváhagyással került József atya Zágonba, plébániára, ahol két évet töltött. Lukács atya kérésére 1970-ben Csíksomlyóra került, mert itt papra és orgonistára is szükség volt.

A búcsú egykor és ma

„Amikor ide kerültem, a helybeliek jártak csak a templomba, de a búcsúkat megtartottuk. Ezt nem üldözték, de ellenőrizték. Csak a templomban volt, a templom elé sem volt szabad kijönni. A nép részt vett a szentmisén, csoportonként kimentek a hegyre, de búcsús menet nem lehetett, még egy kereszttel sem” – mesélte. 1990-ben már 80 ezer ember volt a templom előtti téren. Utána kétannyi, a harmadik évben már nem fértek el a téren, akkor határozták el, hogy kiviszik a szentmisét a két Somlyó közé.

„Albert atyával ketten kimentünk, felmértük a helyet, az oltár helyét, a nép elhelyezését elterveztük, és 1993 pünkösdjén megvalósítottuk. Előre én vezettem az egészet, aztán jöttek a tanárok, megkértük Miklós Józsefet, hogy segítsen. Sokan mellénk álltak, megszerveztük a rendezői társaságot helybeliekből, s ezt évről évre fejlesztettük. Úgy szoktuk mondani, nemzetközivé vált a búcsú, sokan azt emlegetik, hogy nagy magyar összejövetel. A ’90-es évek végén mi ez ellen tiltakoztunk. A búcsú lényege a Mária-tisztelet, búcsújárás, bűnbánattartás, lelki megtisztulás. Érdekes esetek is voltak, politikusok akartak felszólalni, programbeszédet mondani, de lefújtuk. Ez vallásos dolog, a politikának itt nincs helye” – magyarázta József atya.

A csíksomlyói szolgálat évei

A ’70-es évektől Écsy János atya váltotta fel Daczó Lukácsot a kolostor élén. „Ő egy jeles, rendkívüli egyéniség volt mint pap is, mint ember is. A vele töltött 11 év nagyon nagy kegyelem volt. Az ő idejében a Mária-tisztelet egyre nőtt, sokan jöttek a templomba” – emlékezett József atya. Écsy János 1982-ben autóbalesetben hunyt el, József atya is az autóban ült akkor, ő vezetett. Szerinte a balesetkor biztonsági öv használata segített volna a súlyosabb következmények elkerülésében. Be is akarták kötni magukat, ha egy parkolóhelyre érnek, de erre már nem került sor.

„Medgyesre voltunk, névnapra az egyik atyához, és amikor jöttünk vissza, délután, szép, tiszta időben egy völgybe mentünk be, és ahogy jöttünk ki, szemből két személyautó egy teherautót előzött. Az első bevágott elé, de a második az úton maradt. Amikor megláttam, hogy két autó jön velem szembe, rávágtam magam a kormányra s a fékre, ennyi volt” – elevenítette fel a történteket. Ekkor törött ki a forgója, amelyet később műforgóval helyettesítettek. Az autóban hátul ülő Gurzó Anaklét atyának a lába tört el. Écsy atya elhunyt, helyére P. Pöhacker Balázs került.

„A provinciálisi rangot ő örökölte végrendelet útján, 1989 őszéig volt itt. Albert atyával cserélt, aki Kolozsváron volt. Ő telefonált nekem, és mondta, hogy hívták, legyen ő a főnök. Mondtam, ne okoskodj, gyere ide, s én mondom, hogy mit csinálj. 1989 őszén idejött Albert atya, jött a változás, s aztán tizenegy évet küszködtünk, a rend helyreállításával, a rendház, kertek, birtokok visszafoglalásával” – mondta P. Márk József.

Megtalált értékek

József atya hosszú éveken át a kegytemplom orgonáján is játszott, a kegyhely múltját kutatta, régi egyházi énekeket gyűjtött, a templomban megtalált régi könyveket tanulmányozta, részt vett ezek megmentésében. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő eltűntnek vélt XV–XVI. századi zenei kódexek, a Kájoni-kéziratok, a csíksomlyói iskoladrámák, először 1980-ban, a Mária-szobor talapzatának javítása alkalmával, majd 1985-ben a kolostor beépített falában 123 felbecsülhetetlen értékű kéziratot és régi könyvet találtak. Ezeket a könyveket a ferencesek 1944–1948 között rejtették el azzal a szándékkal, hogy megóvják a pusztulástól.

„Jött a Szekuritáté, hogy ezek a könyvek állami kincsek, és kérdezték, hogy mertünk hozzányúlni. Mondtam, én úgy tudom, hogy ez a barátoké volt, és most is az. A könyveket elvitték, restaurálták. Úgy tudtuk visszaszerezni, hogy szerveztünk egy könyvkiállítást, és kértük a könyveket, így visszakaptuk” – emlékezett vissza a történtekre.

A kegytemplomról, a benne levő tárgyakról, a kolostorról, a kegyhely történetéről számos írása van József atyának, ezek nemcsak a kolostor világhálós honlapján, hanem saját blogján is megtalálhatók, mert ahogy erre lehetőség adódott, megtanult számítógépen dolgozni, megismerte a világhálót, még a legismertebb közösségi oldalhoz is csatlakozott. A kegytemplom Domus Históriáját már húsz éve ő írja. 2007-ben ötvenéves papi jubileumát ünnepelte.

„Boldog nyugdíjas vagyok, még tudok gyóntatni, s azt végzem is. Hallásom megtompult, de tisztán meghallom, ha kimondják a bűnöket, és feloldozom. Mi lelki emberek vagyunk, az Istennel élünk, nem félünk se a haláltól, se a jövőtől, mert akinek szolgálunk, annak gondja lesz ránk az örök életben” – mondja József atya.