
Fotó: Kristó Róbert
A robogósok életét a januártól hatályos jogszabály-módosítás, a sofőriskolák működését pedig a gépjárművezetői engedélyre vizsgázók átmenési arányának javítását célzó intézkedés teszi körülményessé.
2013. május 29., 18:072013. május 29., 18:07
2013. május 29., 19:132013. május 29., 19:13
A gépjárművezetői engedély megszerzése előtti oktatás minőségének javítása érdekében hozott intézkedés miatt működési engedély nélkül maradhatnak mindazok a sofőriskolák, ahol a jogosítványra már első „nekifutásra” sikeresen vizsgázó diákok aránya nem haladja meg a negyven százalékot. Az érvényben lévő jogszabályt módosító rendeletet múlt csütörtökön Relu Fenechiu szállításügyi miniszter jelentette be, kiemelve, hogy a határozat célja többek között fontossá tenni a gépjárművezetői iskolák számára a szolgáltatásukat igénybe vevő vizsgázók eredményességét. Az új előírás szerint egyébként a tanórákat is kötelező módon rögzíteni kell videokamerák segítségével. A miniszteri bejelentés nem aratott osztatlan sikert, igaz, gyakorlati bevezetéséig még több hónap van hátra.
A leendő vizsgakvótával kapcsolatban Demeter Árpád, a Demandis sofőriskola oktatója elmondta, teljesíthető a kért arány, amelyet – tudomása szerint – az első év után egészen ötven százalékig emelnek. Az új szabályzat hátulütőjeként megemlítette, a vizsgázók teljesítményét gyakran nem a tudás, hanem a gyakorlati rész teljesítésekor jelen lévő rendőr miatti drukk okozza. A magyar nyelvű vizsgalehetőséggel kapcsolatban az oktató úgy látja, a kezdeti problémák után számottevően nőtt az átmenők száma, ami – részben – annak is köszönhető, hogy a régi és új tanulók megbeszélik egymás között a gyakran rosszul fordított, logikátlan és hibás kérdéseket. Egy másik oktató már borúlátóbb, hiszen eddigi tapasztalatai alapján egyrészt a sofőriskolába iratkozottak hozzáállása, másrészt az egyes csoportok közötti jelentős képességkülönbség miatt nagy ingadozásokat mutat az átmenési arány. A kamerahasználat kötelezővé tétele viszont hatalmas terhet és bonyodalmakat jelentő többletkiadást róna a vállalkozásokra.
Törvény alkalmazási szabályok nélkül
Romániában megközelítőleg 200 ezer, ötven köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú, 45 kilométeres óránkénti sebességnél nem gyorsabb közlekedésre alkalmas motorkerékpár van forgalomban. Az utóbbi két évben országszerte több mint 5500, robogóst érintő baleset – köztük közel háromszáz halálos kimenetelű – történt. A szerencsétlenségek magas számával indokolva a szenátus még tavaly ősszel elfogadta a Közlekedési Törvénykönyv módosítására tett javaslatot, miszerint elméleti és gyakorlati vizsgához kötnék a robogók közúton való használatát – egy új, AM jelzésű jogosítványkategóriát vezetve be. A KRESZ-módosítás január 19-én lépett hatályba, de a 16 éves kortól megszerezhető engedély alkalmazási szabályai még nincsenek elkészítve, így vizsgázni sem lehet. Robogó egyébként más kategóriájú járművezetői engedéllyel vezethető, azonban akiknek eddig csak 50 köbcentiméternél kisebb kétkerekűre volt – januártól érvénytelen – igazolványuk, azoknak is le kell vizsgázniuk.
„Konkrétumokat senki nem tud, mindenki a szabályozási procedúra végére vár, és rengeteg az érdeklődő” – hangsúlyozta az egyik, általunk megkérdezett oktató. Az alkalmazási szabályzat megjelenésének időpontjáról viszont egyelőre semmit – így a majdani díjszabásokat – nem lehet tudni. Az elképzelések szerint az AM kategóriájú jogosítvány megszerzésének folyamata megegyezik majd a motorkerékpárokéval, így a sofőriskoláknak saját robogókat is be kell szerezniük.
Gheorghe Filipnek, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a csíki térségben év eleje óta eddig mindössze három alkalommal indítottak eljárást robogósok ellen a jogosítvány hiánya miatt.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!