Játékos Kiskurutty

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Kiskurutty Játéktanoda megyeközi szakasza zajlott Csíkszentdomokoson. Szombaton mesébe szőtt játékba kapcsolódhattak be a Maros, Hargita és Kovászna megyéből érkező hét óvodás csoport tagjai.

Péter Beáta

2013. június 09., 17:122013. június 09., 17:12

2013. június 09., 18:102013. június 09., 18:10

Az idén először megszervezett Kiskurutty Játéktanoda óvodásoknak szóló közösségi játékprogram, amely a 15 éve sikeresen működő Kurutty vetélkedő előkészítő részét képezi. Amint a szervező Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság megfogalmazta, a Játéktanoda nem vetélkedő, hanem több óvodai csoport közös projektjén alapuló találkozásos tevékenység. A megyeközi szakasz az Előbb a tánc, azután a lakoma című mesébe szőve zajlott. A gyerekek mindvégig aktív szereplői voltak a mesének, egy-egy mozzanatnál beléptek annak különböző helyszíneire. Az első próbán a csapatok a módos gazda palotáját építették meg nagyméretű síkidomokból, a második próbán bebizonyíthatták, hogy alaposan ismerik a kerettörténetet, és képesek bemutatni a mese mozzanatait képek alapján. A harmadik próbánál a mesélő-játékvezető a szegény ember háztájára vezette a gyerekeket, ahol ennek feleségét jelenítették meg sókerámia és magok felhasználásával. A mese végén a csapatok együtt játszhattak a szegény ember gyermekeivel, olyan hagyományos népi játékszereket próbálva ki, mint a lepkefogó, diótörő, mocsárjáró, karikadobó. A játék ideje alatt a csapatok színes kavicsokat gyűjtöttek jutalompontokként. A legtöbb kavicsot a sepsiszentgyörgyi Árvácska Napközi Otthon Ficánka csapata szerezte – tájékoztatott a Kiskurutty Játéktanoda két főszervezője, Görbe Ágnes és Márton Kinga óvónő.


Az élmények mellett minden gyerek magával vihette a batyuba rejtett ajándékot, valamint a csapatok Székelyföldi Legendáriummal, társasjátékokkal, kifestőkkel tértek haza.

„Úgy gondoltuk, fontos lenne, hogy már óvodás korban elinduljon egy olyan szemlélet, egy olyan játékstílus, ami meghatározza a továbbiakban az óvodások fejlődését. Egyrészt ez részét képezheti a Kurutty vetélkedőnek, másrészt pedig az óvodásoknak nem volt egy ilyen fórumuk, egy olyan rendezvényük, ahol találkozhattak volna, és úgy láttuk, hogy erre igény van. Abból indultunk ki, hogy a játék a legalapvetőbb tevékenységi forma, a játékból született meg az emberi civilizáció, és ezt a játékot kellene egy kicsit az oktatásba, nevelésbe bevinni. Mert vannak óvodai találkozások, délutáni játékok, de hogy két vegyes csoportból egy csapatot alkotva találkozzanak a más helységből jövő gyerekekkel, ezt nem láttuk. Úgy gondoltuk, hogy ennek itt az ideje, helye, és erre szükség lesz” – véli Kurkó István, a Kurutty OKM vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés