Idén sem újul meg a Vigadó

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nem jut pénz idén a költségvetésből a csíkszeredai Vigadó épületének felújítására, az épület állapota évről évre romlik. Az önkormányzat eddig a megvalósíthatósági tanulmányt készíttette el, a következő lépés a tervezésre és felújításra kiírt licit lenne.

Barabás Hajnal

2013. május 30., 17:462013. május 30., 17:46

2013. május 30., 18:092013. május 30., 18:09

A jobb napokat is látott, Petőfi utca 38. szám alatti ingatlan északi szárnyát a csíkszeredai önkormányzat 2010-ben vette tulajdonba, a városvezetést pedig jogszabály kötelezi, hogy az átvételtől számított öt éven belül újítsa fel és rendeltetése szerint működtesse. Jelenleg meglehetősen elhanyagolt állapotban van a sarokház, a régi Hargita moziként ismert épület északi oldalán a járdát több alkalommal is el kellett keríteni a hulló vakolat miatt. Az idő vasfoga nagyon kikezdte a több mint százéves épületet, tavasszal például az olvadó hó a Kőrösi Csoma Sándor utcára sodorta az egyik kéményt a tetőről, a vakolatdíszek is megrongálódtak.

„Minél később fognak hozzá a szép szecessziós épület felújításához, annál többe kerül, és annál nehezebb lesz restaurálni a vakolatdíszeket. Az ingatlant kívülről szemlélve elmondható, hogy az északi oldala életveszélyessé vált, főleg télen, a vakolathullás miatt” – mondta Szikszai László építész. „Omlásveszély közvetlenül nem áll fenn, de az épületet erősen megviselte az elmúlt kemény tél – ismerte el Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette: „Elvégeztük a szükséges veszélyelhárítási munkálatokat, visszabontottuk a ledőlt kéményt, pótoltuk a megrongálódott csatornát, és ideiglenesen rögzítették az omlásveszélyes vakolatot”  

Idén nem jut pénz a felújításra

Tavaly elkészült egy komplex megvalósíthatósági tanulmány, mely az épület felújításához szükséges műszaki és pénzügyi dokumentációt tartalmazza. „A tervező az 1240 négyzetméteres felületű épület helyreállítási költségeit több mint másfél millió euróra becsülte. Ez magába foglalja többek között a szerkezet megerősítését, a falminták helyreállítását, korszerű épületgépészetet, a tetőzet és nyílászárók cseréjét, az előadóterem helyreállítását, valamint a korszerűen felszerelt mellékhelyiségek és kiszolgáló helyiségek kialakítását” – sorolta a felújítási teendőket az alpolgármester. Idén nem jut pénz a tatarozásra, a város költségvetéséből leginkább a folyó beruházásokat finanszírozzák.

Az alpolgármester szerint a magas felújítási költség meghaladja a város lehetőségeit, ezért pályázati úton próbálnak más erőforrásokat szerezni. „Az épület nem műemlék, viszont műemlékvédelmi zónában van, így szinte minden, műemlékekre vonatkozó előírás érvényes rá is. A felújítási tervét már jóváhagyta a kulturális minisztérium” – tájékoztatott Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Vallásügyi Felügyelőség vezetője.


Több mint százéves az épület

Az ingatlan építésekor is adódtak már problémák. 1904. december 31-én adták át, de a fűtés- és elektromos vezetékrendszer hiányosságai miatt hamarosan huzamosabb időre be kellett zárni – írja az Adatbank. „Én még emlékszem a lépcsőin végigfutó, rézrudakkal leszorított piros szőnyegekre és a központi fűtésre, mely sohasem működött rendesen” – így vallott a Vigadóról Nagy András Városkép és ami hozzá tartozik című könyvében.

Jelenleg egy csíkszeredai vállalkozás bérli az ingatlant évi 8 ezer euróért, tudtuk meg az alpolgármestertől. Mint közölte, jövő év végén jár le a bérleti szerződés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
Hirdetés