
Fotó: Kristó Róbert
Továbbra sem tudott megegyezni Csíkszereda önkormányzata és a telektulajdonos család a csíkszeredai Tulipán áruház és a „Tosca-tömbház” között elterülő 253 négyzetméteres terület sorsáról.
2013. augusztus 15., 14:272013. augusztus 15., 14:27
2013. augusztus 15., 18:362013. augusztus 15., 18:36
Több ajánlatot is tett Csíkszereda önkormányzata az említett területért, ám mindeddig egyiket sem fogadta el a tulajdonos. „Legutóbb kidolgoztunk egy olyan ajánlatot, amelyben próbáltuk méltányolni, hogy a területet a kommunizmus idején milyen körülmények között vesztette el az érintett család. Nyilván a város érdekeit is figyelembe véve tettünk egy ajánlatot, ami területcseréről szól. Szóban nem teljesen nyerte el tetszésüket, de arra kértük őket, hogy augusztus 15-ig írásban válaszoljanak ajánlatunkra” – mondta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
Földért földet
Az önkormányzat a 253 négyzetméteres területért cserébe a Temesvári sugárúton (az Óceán üzlettel szemben) lévő üres terület egy részét ajánlotta, egy olyan részt, ami az alpolgármester szerint nagyobb, mint 253 négyzetméter (közel 400 négyzetméter), ugyanakkor „sokkal nagyobb annak beépíthetősége is, mint az áruház és a tízemeletes tömbház közé beszorult földdarabé”. A megjelölt határidő előtt egy nappal az önkormányzat még semmilyen írásos választ nem kapott a tulajdonosoktól, augusztus 15-én munkaszüneti nap van, ezért a polgármesteri hivatalban sem dolgoznak, így a határidőként megjelölt utolsó napon már nincs, aki átvehetné az esetleges válaszlevelet.
„E terület mellett van egy keskeny földsáv, ami még közterület. Ezen a részen a napokban a városközpont rendezésével megbízott cég elkezdte a felújításokat, hogy a tömbház lakói megfelelő körülmények között tudják megközelíteni lakásaikat” – magyarázta az alpolgármester.
Egyébként nem először írunk erről az esetről: egy korábbi, tavaly októberi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a városvezetés azért ragaszkodik e terület megszerzéséért, mert csak abban az esetben tudja a városközpont többi területével egyszerre ezt a darabot is felújítani, ha rendelkezik annak tulajdonjoga fölött.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!