Hőszigetelésre pályáznak Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A tömbház-hőszigetelési program megváltozott feltételeihez igyekeznek alkalmazkodni Csíkszeredában is. A városházán készülnek a pályázati ügycsomók, korábbi dokumentációkat módosítanak az új elvárások szerint. Idén már kivitelezés is lehet, ha időben lezajlik a pályáztatás, és a közbeszerzési eljárásokat is meg lehet tartani.

Kovács Attila

2013. január 07., 15:552013. január 07., 15:55

2013. január 07., 19:242013. január 07., 19:24

A tavalyi szünet után, amikor Csíkszeredában a korábbi kormányprogram leállása és az emiatt hiányzó összegek következtében nem folytatódott a tömbházak hőszigetelése, idén kedvezően változhat ez a helyzet. Szőke Domokos alpolgármester szerint, mivel úgy tűnik, a korábbi program társfinanszírozását biztosító kormánypénzekre idén sem lehet számítani, a város azon igyekszik, hogy minden olyan tömbház esetében, amelynek lakói jelentkeztek a hőszigetelési programba, elkészüljenek az uniós finanszírozású pályázati feltételeknek megfelelő dokumentációk, és minél előbb leadják a támogatás igényléséhez szükséges pályázatokat.

Ezért tavaly minden érintett lakástulajdonosi egyesülettel egyeztettek, és folyamatban van a szükséges ügycsomók kiegészítése. Csíkszeredában 2010-ben, 2011-ben, illetve tavaly jelentkezett tömbházak hőszigetelését is meg kellene oldani az elkövetkező időszakban. Tavalyi változás, hogy pályázat alapján a hőszigetelési munkálatok költségeinek 60 százalékát a kormány, illetve európai uniós alapok biztosítják, a fennmaradó 40 százalékot pedig a helyi önkormányzatok, illetve a lakástulajdonosi egyesületek kell állják, a felosztás pedig a lakástulajdonosok jövedelme szerint történik.

Ahol a tömbház lakói több mint felének egy családtagra számított havi nettó jövedelme 150 euró alatt van, a lakástulajdonosi egyesület 10 százalékot fizetne önrészként, ahol ez a jövedelem ennél nagyobb, de 350 euró alatti, ott 20 százalékot, ahol pedig ennél nagyobb a jövedelem, ott 30 százalék lehet az önrész értéke. A központi fejlesztési régióban a hat megyeszékhely összesen 22,8 millió euró európai uniós támogatást hívhat le erre a célra, egy város a teljes összeg legtöbb 35 százalékát pályázhatja meg.

Nem mindenkinek jött jól a változás

Az elmúlt évben tapasztalt késlekedés, illetve az új feltételek miatt Csíkszeredában két korábbi jelentkező visszalépett, többet viszont az új feltételek miatt kellett elutasítani. Mint Tamás Imre, a városháza lakástulajdonosi egyesületekkel kapcsolatot tartó irodájának vezetője tájékoztatott, a kiírás szerint külön lépcsőházak nem, csak tömbházak pályázhatnak a hőszigetelésre, ezért lépcsőházak jelentkezését nem tudják elfogadni. Így szükség volt arra, hogy egy tömbház esetében ha csak egyik lépcsőház szerette volna a hőszigetelést, meg kellett győzni a másik lépcsőház lakóit is erről.

Volt olyan eset is, amikor azért kellett elutasítani az igénylést, mert a tömbház alacsonyabb volt, mint négy emelet. Hasonlóképpen gondokat okoz, hogy a cégek tulajdonában levő lakások esetében a hőszigetelési költségek száz százalékát kell kifizetni, erre pedig nem minden cég hajlandó. A változások miatt, főként azért, mert több lépcsőházat össze kellett vonni, a jelentkezők száma is kisebb. Így a 2010-ben regisztrált igénylők közül a 11 lépcsőházból és tömbházból 3, a 2011-es évi 27-ből 19, a tavalyi 16-ból 14 maradt – tudtuk meg.

Az első csoport esetében a dokumentációk módosítása folyamatban van, ezt követi a második. A harmadik, tavalyi igénylőkből álló csoport esetében még nem állt össze a szükséges dokumentum-csomag. Az elkészült pályázatokat a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez továbbítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés