
Fotó: Kristó Róbert
Várhatóan december elseje, hétfő lesz Csíkszereda legújabb körforgalmának átadási időpontja, az autósok ettől a naptól kezdődően a Villanytelep utca most még lezárt szakaszán is áthaladhatnak.
2014. november 25., 18:432014. november 25., 18:43
A korábbi tervek ellenére nem nyitották meg sem november 17-én, sem ezen a héten a közúti forgalom előtt a Villanytelep utca több hete lezárt szakaszát Csíkszeredában. Az újonnan készült esővíz-elvezető hálózat vezetékei a földben vannak, de hétfőn még a visszaföldelt árkok aszfaltozásával és a tereprendezéssel dolgoztak a kivitelező cég alkalmazottai. A Brassói úti kereszteződésnél a tervezett körforgalom ívét kirajzolták, egy negyed körcikkelynyi részen a szegélyköveket is kirakták. Az esővíz-elvezető csatlakoztatása is megtörtént a Brassói úti hálózathoz, de a talaj ott is rendezésre, kövezésre vár, aszfaltozni is kellene még.
Az útzár feloldása Szőke Domokos szerint jövő héten történhet meg. Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre azt mondta, sürgették a kivitelezőt a munka befejezésére, mert az utcát járhatóvá kell tenni. Meg kellett hosszabbítani az útlezárási engedély érvényességét, ez december elsejéig tart – tudtuk meg Antal Ágotától. A kivitelezéssel megbízott Glover Constructs Kft. építőtelep-vezetője szerint az útszélesítésnél, ahol az esővíz-elvezető gerincvezeték is halad, már két réteg aszfaltot elhelyeztek, szerdán terítik el a harmadikat. Az úttest helyreállítása a kereszteződésnél is megtörténik, a kialakított kör szegélyköveit is rögzítik a határidőre.
Hétfőtől elvileg már az új körforgalom szabályai szerint kell közlekedniük az autósoknak a Brassói út és a Villanytelep utca kereszteződésénél, a most még lezárt, a Hargita utcáig tartó szakasz az útszélesítésnek köszönhetően kétirányúvá válik. A forgalmi változásokat táblák is jelzik majd. Korábban már megtörtént a kereszteződésnél forgalomterelő elemek által a négysávos Brassói út kétsávossá szűkítése, amelyre közlekedésbiztonsági okokból volt szükség.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!