
Szeptember 16-án elkezdődik a tanév a csángó oktatási program keretében is, ahol több mint kétezer moldvai gyerek tanul magyarul az iskolában vagy délutáni foglalkozásokon. A program működtetéséhez adottak a körülmények – közölte Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke.
2013. szeptember 10., 15:462013. szeptember 10., 15:46
2013. szeptember 10., 15:582013. szeptember 10., 15:58
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban az iskolai oktatás részeként, heti három órában vagy iskolán kívüli tevékenység keretében, délutánonként zajlik magyar nyelvoktatás és hagyományőrző foglalkozás a moldvai csángómagyar gyerekek számára. A programot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) bonyolítja le, a magyar kormány, illetve a keresztszülői adományozást összefogó A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) finanszírozásával.
„Emellett vannak még támogató szervezetek, például az amerikai Pillangó Alapítvány, amely a Csíkszeredában továbbtanuló csángó diákok bentlakási költségeit fedezi, vagy pedig az RMPSZ által létrehozott Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíj, melyet a továbbtanuló csángó középiskolások és egyetemisták számára alapítottunk” – mondta Burus Siklód Botond, az RMPSZ elnöke.
A pedagógusszövetség nemrég versenyvizsgát szervezett a csángó oktatási programban betöltendő pedagógusi és oktatói állásokra. A programban pedagógusok mellett olyan oktatók is részt vesznek, akik az iskola utáni foglalkozásokon hagyományőrző tevékenységeket tartanak a gyerekeknek. Burus Siklódi Botond közölte, minden évben van mozgás a 44 fős pedagógusi, oktatói közösségben: van, aki meghatározott időre szerződött és ezért távozik, és van, aki más okból megy el. Idén ugyanakkor két új helyszínen is beindul a magyar nyelv oktatása, valamint a hagyományőrző tevékenység, Szőlőhegyen és Újfaluban. A távozók helyére és a két új helyszínre hat állást hirdettek meg, és a 23 jelentkező közül ki is választották a hat pedagógust, illetve oktatót. A programban dolgozók számára Szovátán tanévkezdés előtti tanácskozást tartottak nemrég, és úgy látják, hogy készen áll minden az iskolakezdésre – közölte az RMPSZ elnöke.
A program működésével kapcsolatosan úgy összegzett, minden garanciát megkaptak arra vonatkozóan, hogy biztosított az anyagi fedezet, ugyanakkor számítanak arra is, hogy a pedagógusok és oktatók kellő elhívatottsággal viszonyulnak a munkájukhoz.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!