
Fotó: Veres Nándor
Merész vállalkozásba fogott két biharszentandrási és egy körösgyéresi (Bihar megye), Londonban dolgozó magyar fiatal. Egyetlen hét alatt a brit fővárosból alkalmi fuvarokkal jutottak el a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
2013. május 19., 14:142013. május 19., 14:14
2013. május 20., 19:102013. május 20., 19:10
Spontán ötletként pattant ki a gyerekgondozó párként London külvárosában dolgozó Miklósi Ede és Legler Anikó fejéből néhány hete, hogy munkaadóik május második felére esedékes szabadságolása és elutazása idejére valami különleges kalandba vágjanak. A fiatalok egy esti kocsmázás közben vetették fel az – akkor még konkrétumok nélküli – elképzelést a közelükben dolgozó pincér barátjuknak, Somogyi Tamásnak, aki a trió egyetlen római katolikusaként gondolkodás nélkül a „stoppolós zarándoklatot” javasolta.
Az alapkoncepció részleteinek kidolgozására kevés idő állt rendelkezésre, tulajdonképpen csak az indulás napja – május 10. – volt biztos. „Csütörtök estére összeállítottuk a hátizsákjainkat, két-két váltónadrággal és pólóval, esőkabáttal, minimális étellel, folyadékkal, összesen háromszáz euróval, egy-egy Egyesült Királyság zászlóval, és péntek reggel úgy találkoztunk Tamással” – elevenítette fel a „rajt” körülményeit Ede. Péntek estére ért a hármas Doverbe, de az éjszakai komp – és átkelés – helyett a fehér sziklákhoz mentek. „Azt hiszem a legelső fuvart volt a legnehezebb összekaparni. Legalább négy órája várakoztunk, mikor felvett egy doveri szállítmányozó” – kapcsolódott be a beszélgetésbe Anikó.
A fiatalok a szabadban töltött éjszaka után szombaton jutottak át a franciaországi Calais-ba, ahol „rájuk mosolygott a szerencse” – egy bulgár kamionsofőrhöz kérezkedtek fel, aki – fura módon – a beszálláskor kézzel-lábbal elmagyarázott müncheni cél helyett Drezdában ébresztette fel az elszenderedett kalandra indultakat. „Eléggé hidegzuhanyként ért, mert egyrészt felborult az egész tervünk, másrészt a sofőr elég gorombán kikövetelte az üzemanyagköltség egy részét. És haragudtunk Tamásra, mert ő lett volna a strázsa, de nem bírta nyitva tartani a szemeit” – mesélte nevetve Ede. A kitérő megcsapolta a költségvetést is, mivel az utazók felfrissülésre és kényelmes alvóhelyre vágyva az idegen városban egy borsos árú hotelbe tévedtek be. Hétfő reggel szavazás döntött arról, hogy a 40-es – München felé vezető – európai út helyett az 55-ös, prágai aszfaltcsík mellett próbálkozzanak.
„Prága mindig vonzott engem és Edét is, de még soha nem jártunk ott, ez volt a mérvadó” – árulta el Anikó. Fortuna közbenjárásának hála végül Brno lett a cseh főváros helyett. A fiatalok szerint ez volt az út legjobb része, ideiglenes pilótájuk nem csak megvendégelte és elszállásolta őket, de be is ajánlotta egy Pozsonyba tartó barátjához. A szlovák fővárosból vonattal utaztak Bécsbe, onnan egy osztrák-magyar párral csütörtök délutánra már Berettyóújfaluba érkeztek. „A szüleim végig nagyon aggódtak. Mikor megtudták, hol tartunk, ragaszkodtak hozzá, hogy utánunk jöjjenek” – osztotta meg a hármas lány tagja. A családi fuvar egészen Kolozsvárig tartott ki, ott, feltöltött pénztárcával és gyomorral mindössze néhány perces hüvelykujj-mutogatás után felvette őket egy Csíkszereda érintésével Bákóba tartó minibusz sofőrje.
A kilenc országot érintő kaland péntekre elérte célállomását. „Nem szégyen, eléggé büdösek, kimerültek, lestrapáltak voltunk, de ami szombaton Csíksomlyón fogadott, egyszerűen megsemmisített minden korábban átélt nehézséget. Az a végtelen összetartó erő és szellemi felüdülés olyan páratlan kincs, amire a világ összes többi nemzete csak irigykedve tekinthet” – hangsúlyozta Tamás. Társai – annak ellenére, hogy protestánsak – heves bólogatással értettek egyet. „A magyar nemzeti és a székely zászlók gyűrűjében állni a kék-fehér-piros lobogónkkal, körülvéve több százezer olyan emberrel, akik hitét évről évre megszilárdítja a közösen átélt alázat, kimondhatatlan érzés. Vissza fogunk térni ide, ahol – szerintem felekezeti hovatartozástól függetlenül – megmutatkozik, mennyire erős is a magyarság. Rajtunk kívül még több brit zászlót is láttunk, a többi országokról nem is beszélve” – zárta beszélgetésünket Ede.
A társaság egy frissen, búcsú utáni ebédelés közben köttetett barátságból adódóan Csíkszentmártonban talált szállást. Vasárnap este vonattal utaznak vissza Nagyváradra, majd néhány otthon, a családdal töltött napot követően egy szigetországba tartó repülőre szállnak.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!