Hamarosan keződik az iratkozás az előkészítő osztályokba

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár egy hét múlva valószínűleg elkezdődik az elemi oktatásba, azaz az előkészítő osztályba való beiratkozás, ennek módszertana még nem jelent meg. A szabályzat korábban közvitára bocsátott tervezete szerint a tanfelügyelőség és az iskolák már készülnek a szülők fogadására.

R. Kiss Edit

2015. február 09., 19:202015. február 09., 19:20

Közvitára bocsátotta korábban az oktatási minisztérium az elemi oktatásba való beiratkozás módszertanát, viszont az ezt tartalmazó rendelet végleges formájában még nem jelent meg. Az oktatásban dolgozók azonban úgy tudják, hogy a tervezethez képest nem várható jelentős változás. A tervezet értelmében február 16-án kezdődik el a hatodik életévüket betöltő gyermekek előkészítő osztályba való beiratkozása.

Bartolf Hedvig tanfelügyelő érdeklődésünkre közölte, a beiratkozás valószínűleg két fordulóban zajlik: első körben azon gyermekeket veszik fel az iskolákba, akik az adott tanintézet körül megállapított körzetben laknak, továbbá a más körzetben élőket, ha maradnak még betöltetlen helyek. A második fordulóban bárki bárhová iratkozhat a helyek függvényében, ugyanakkor fel kell vegyék az iskolák azokat a gyermekeket is, akik a körzetükbe tartoznak és első körben máshová szerettek volna menni, de nem sikerült. A körzetes szabály csak a városi iskolákra vonatkozik. A körzetek valószínűleg ugyanazok maradnak, mint tavaly. Bartolf Hedvig elmondta, megkérdezték az önkormányzatokat, hogy akarnak-e ezen változtatni, de még nem kaptak visszajelzést.

Csíkszeredában a 2015-2016-os tanévben is a magyar tannyelvű iskolákban a megszokott oktatási módszerrel működő, illetve művészeti és alternatív oktatású osztályokba lehet beíratni a gyermekeket.

A tanfelügyelőség által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint a József Attila Általános Iskolában három, a megszokott oktatási módszerrel működő osztályba, plusz egy step by step oktatási módszerű osztályba várják a gyermekeket. A Xantus János Általános Iskola keretében Egri László igazgató közlése szerint Taplocán és Csíksomlyón egy-egy osztályt indítanak, Erdőalján, Hargitafürdőn és Csobotfalván szimultánban tanulnak majd az előkészítősök, Csobotfalván pedig további egy, Waldorf-pedagógiai módszerrel működő előkészítő osztály lesz. A Petőfi Sándor Általános Iskolában három előkészítő osztályt indítanak, a Nagy Imre Általános Iskolában pedig négyet. További két osztály lesz a Nagy Imre Művészeti Szakközépiskolában. Az alternatív oktatási módszerrel működő, illetve a művészeti osztályokra nem vonatkozik a körzetes szabály.

Bartolf Hedvigtől tudjuk, hogy továbbra is várják az oktatási tárcától a beiratkozásra vonatkozó rendelet megjelenését, hogy végleges formájában lássák a módszertant. Az oktatási minisztérium által korábban közzétett beiratkozási szabálytervezet szerint egyébként már folyamatban kellene legyenek a beiratkozás előzetes szakaszai, így például el kellett volna kezdődjön az iskolakezdésre hatodik életévüket be ne töltő gyermekek pszichoszomatikus felmérése és a szülők, gyermekek tájékoztatására szolgáló nyílt napok szervezése az iskolákban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés