Hamarosan elkezdődhet a domokosi kultúrház belső felújítása

Prioritást élvez a község kultúrházának belső felújítása, ugyanis az elavult berendezés megérett a cserére – tudtuk meg Ferencz Alajos polgármestertől.

Létai Tibor

2013. január 24., 17:122013. január 24., 17:12

2013. január 24., 17:392013. január 24., 17:39

„Az elmúlt esztendőben sikerült az épület tetőszerkezetét teljesen kicserélni, mivel a tartógerendák megroggyantak, így most már a belső munkálatok maradtak csak hátra” – fogalmazott a község első embere. Kifejtette: ki kell cserélni a padlózatot, a színpadot és az illemhelyeket is teljesen fel kell újítani. A kivitelezésre remélhetőleg sikerül pénzt szorítani a helyi költségvetésből, de bíznak benne, hogy máshonnan is kapnak pénzügyi támogatást, és akkor a munkálatok jövő hónaptól el is kezdődhetnek. A 300 személyes domokosi kultúrotthon Csíkszereda önkormányzatától jó állapotban lévő rögzíthető székeket kapott, aminek rendkívül örültek, mert nagy segítség volt – fogalmazott az elöljáró. Hozzáfűzte, a belső munkálatokkal párhuzamosan az ingatlan környezetét is szeretnék rendbe tenni, parkosítani. A kivitelezés összegét egyelőre nem lehet megsaccolni, ugyanis csak akkor fogják pontosan tudni mi mennyibe kerül, amikor hozzáfognak a munkához és kiderül mi mennyire ment tönkre.

Ferencz Alajos érdeklődésünkre még elmondta: a község területén egy aszfaltozott mezőgazdasági utat kívánnak építeni egy nyertes Európai Uniós pályázat révén. A remények szerint tavaszig befejeződik a közbeszerzési eljárás és a szerződést is alá tudják írni a nyertes céggel. Az öt kilométer hosszúra tervezett mezőgazdasági út lehetővé teszi a helybélieknek, hogy a forgalmas műút helyett azt használják földjeik megközelítésére, így csökkenni fog az európai út terheltsége is. A beruházás összege 3 762 000 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés