
Ez az út mentesítené a Szentlélek utcai kis körforgalmat a torlódásoktól
Fotó: Csíkszeredai Városháza
Területeket is kell kisajátítani a Hunyadi János és a Szentlélek utcákat összekötő gyűjtőúthálózat kiépítéséhez. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát pénteki ülésén fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.
2025. november 28., 16:052025. november 28., 16:05
Mintegy 26,6 millió lejre becsülte a tervező a csíkszeredai Hunyadi János és a Szentlélek utcák közötti gyűjtőút kialakítását. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát a pénteki tanácsülésen fogadták el a csíkszeredai önkormányzati képviselők. Erre azért van szükség, mert jelenleg
Az út nyomvonala három utcát vagy utcarészt érint.
Egyik a tűzoltóság melletti keskeny, kavicsozott utca, amely a villanytelepig halad, és leágazik a Ride More Center irányába.
A másik érintett utca a szentléleki kijáratnál lévő várostábla közeléből indul a SET Prod Com Kft. felé. Ennek a betonozott utcának a már említett villanyteleptől az illető cégig terjedő szakasza újul meg.
A harmadik utcarész a Csíki Nest bevásárlóközpont és a köztemető között húzódik, és a meglévő szakasz déli irányú meghosszabbítása.
Nem pusztán aszfalt létesül 1261 méteres hosszúságban: ennek mentén bicikliút és járda is épül, ugyanakkor a víz-, a szennyvíz- és a közvilágítási hálózat is bővül, valamint két buszmegállót is kialakítanak.
Bors Béla alpolgármester elmondta, az út mentén területek kisajátítására is szükség lesz.
A munkálatokat a gyulafehérvári székhelyű Központi Fejlesztési Régióhoz benyújtott pályázatból valósítanák meg. Az alpolgármester elmondása szerint Csíkszeredának mint megyei jogú városnak dedikált pénz áll rendelkezésre, 7,3 millió euró, ebből fedeznék a fenti fejlesztést is.
A testület továbbá döntött arról, hogy átadnak két-két elektromos iskolabuszt a Xantus János Általános Iskola, valamint a József Attila Általános Iskola számára. Ezeket a járműveket az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) programjának révén szerezték be.
Jó hír a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai számára, hogy december közepén hivatalosan is átveheti a csíkszeredai önkormányzat az elkészült tornatermet. A munkálatokat 2022-ben kezdték el, az építkezést befejezték, a külső udvarrendezés is kész, már csak a technikai átvételezés maradt hátra.
Bors Béla szerint december második felében kerül erre sor, így
A testület a munkálatok költségét aktualizálta, így a projekt értéke 17,1 millió lejbe került, amelyből az állam mindössze 3,6 millió lejt biztosított, a fennmaradó összeget a város saját költségvetéséből fedezi.
A Nagy Imre Általános Iskola hátsó udvarának felújítását is befejezték, úgyhogy hamarosan birtokukba vehetik a tanulók, hangzott el a témához kapcsolódóan.
Az ülésen elfogadták a közvilágítási hálózat bővítésének megvalósíthatósági tanulmányát, így olyan utcákban is lesznek fejlesztések, ahol még nem létezik közvilágítás, ugyanakkor 49 helyszínen gyalogátkelőket is megvilágítanak. Összesen 14 helyszínen 97 új oszlopot 110 LED-es égővel helyeznek ki. A 2,31 millió lejes beruházást a város a saját költségvetéséből finanszírozza. Következik a műszaki tervek kidolgozása, majd a kivitelezés.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
3 hozzászólás