Kisgyerekeket, nagy gyerekeket, sőt az egész családot várják június elsején, azaz a gyereknapon a különböző rendezvényekre Csíkszeredában és környékén. Összeállításunkkal segítünk kiválasztani a legjobb programokat, hogy igazán emlékezetes legyen az idei gyereknap.
2013. május 30., 16:272013. május 30., 16:27
2013. május 30., 16:492013. május 30., 16:49
Játsszunk együtt címmel szervez gyermeknapi programot pénteken 10 és 14 óra között a megyeháza oszlopcsarnokában Hargita Megye Tanácsa a Székelyföldi Megyék Családprogramja keretében.
A tíz órától kezdődő rendezvényen előbb a CsAkEgy bábcsoportja mutatja be Az elveszett labda című bábelőadását, majd fél 11-től Ádám Katalin tanítja a kicsiket népi táncra. 12 óra 30 perctől A kedvenc gyermeknapom és az Álomvakáció című gyermekrajzpályázat nyerteseit díjazzák, 13 órától Mesehetes koncerten lehet részt venni. A rendezvény ideje alatt kézműves-foglalkozásokra várják az érdeklődőket, lesz nemezelés, játékkészítés természetes anyagokból, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatóitól gyöngyfűzést és fafaragást lehet tanulni, és hangszerbemutatót is tartanak. Lesz még arcfestés, mozgó játszótér, légvár, valamint vattacukorral is várják a kicsiket a szervezők.
Fedezd fel Csíkszeredát!
Családi tájékozódási versenyre hívja szombaton 10 és 14 óra között a csíkszeredai polgármesteri hivatal a kicsiket és nagyokat a városi parkba. A Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában tavaly megjelent, Tedd színessé Csíkszeredát! című kifestőkönyv folytatásaként idén a Fedezd fel Csíkszeredát! kiadvánnyal ajándékozza meg Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kiadója a gyermekeket. A főszereplők a tavalyi kiadványból már jól ismert Piros Sapkás Kismanó és a Kék Sapkás Kismanó. A kismanók idén újra játékra hívják a gyermekeket. A gyermeknapot megelőzően Ráduly Róbert Kálmán polgármester, a kiadványok ötletgazdája, valamint Antal Attila alpolgármester már személyesen eljuttatta a kisiskolásoknak és az óvodásoknak a könyvecskét. Fontos, hogy aki részt szeretne venni a játékban, vigye magával a kiadványt a benne található ellenőrző lappal.
Gyermeknapocska és Böngésző
A Csíki Anyák Egyesülete idén a Talentum Egyesülettel karöltve szervezi meg gyermeknapi rendezvényét. Szombaton délelőtt 11 órától a Mikó-vár udvarán a Talentum Egyesület Gyermeknapocska címmel játszóházat tart 4–12 éveseknek. A CsAkEgy rendezvénye 17 órától kezdődik az egyesület Tipetupa bábcsoportjának A sündisznó története című rövid 1–4 éveseknek szóló bábjátékával. A rendezvény legfontosabb pontja az egyesület hétfordulós Böngésző játékának díjkiosztója és rajzkiállítása lesz. Fél héttől a Codex Régizene Együttes gyermekkoncertje kezdődik, ezt követően a gyerekeknek hangszerbemutatót tartanak. A rendezvény ideje alatt arcfestés is zajlik. Ugyanakkor folytatódik a 10 hónapos csíkdánfalvi Gyenge Hunor kezeléséhez szükséges anyagiak gyűjtése, és lehetőség lesz az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés papíralapú támogatásának aláírására is.
A rendezvényt Csíkszereda Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Székely Múzeum támogatja. A belépés díjtalan. Rossz idő esetén a rendezvényt a megyeháza márványtermében tartják meg.
Gyermeknapi modellezőtalálkozó
A Csíki Gyermekek Egyesület és a csíkszeredai Gyermekek Háza, a Communitas Alapítvány és Csíkszereda Önkormányzatának támogatásával szombaton 11 órától Gyermeknapi modellező-találkozót és versenyt szervez. A központi parkban autómodell-verseny lesz, a Városi Sportcsarnokban repülőmodellező találkozó és verseny. Az autómodell-versenyen olyan 6–15 év közötti gyerekek vehetnek részt, akik rendelkeznek 1/10 méretarányú elektromos terepmodellel. A verseny után 14 órától RC (rádiótávirányítású) vezetésoktatást tartanak, amely keretében minden érdeklődő gyerek kipróbálhatja egy versenymodell irányítását.
A repülőmodellezők depron sikló szárnyat készítenek, majd ezekkel versenyeznek két versenyszámban. A kilátogató érdeklődő gyerekek is bekapcsolódhatnak a műhelymunkába és a versenybe is. A szervezők kérik, a résztvevők vigyenek magukkal váltócipőt. Bővebb információt Kis Jánostól (autómodellezés) a 0744–174047-es telefonszámon, valamint Kelemen Levente (repülőmodellezés) 0744–548585-ös telefonszámon lehet igényelni.
Gyermeknap a város szívében
A Tulipán áruház is számos meglepetéssel várja a gyermeknapon a kicsiket. 10 és 15 óra között felfújható csúszda és ugráló, arcfestés, zene, jó hangulat vár az odalátogatókra. 10–14 óra között kézműves foglalkozásokon lehet részt venni, 11 órától aszfaltrajzolás kezdődik, 11–13 óra között ügyességi vetélkedők lesznek, 14 órától Mesehetes koncert, valamint 10–13 óra között a lufihajtogató bohóccal is lehet találkozni. A FunFm Rádió élő műsorral jelentkezik a helyszínről.
Harmopanos gyereknap
Színes programokkal várja a gyerekeket a csíkszeredai Harmopan Rt. is június 1-jén 10 és 15 óra között. A Harmopan udvarán aszfaltrajz-verseny, ügyességi vetélkedők (roller-, bicikli-, görkorcsolya-akadályverseny), kötélhúzás, zsákbafutás, összekötött, páros lábbal való futás, célba dobás, hulahopp karikázás, Harmopan termékek kóstolása bekötött szemmel és azonosítása, játékos kincskereső lesz. A Kenyér Házában hagyományos tésztából való péksütemények formázására és sütésére térhetnek be a nap ünnepeltjei. Minden, a vetélkedőn részt vevő gyerek díjban részesül.
Nyílt nap a tűzoltóknál
A Hargita megyei tűzoltóság a gyereknap alkalmából nyílt napot tart a gyerekek részére székhelyén (Hunyadi János u. 8. sz.) szombaton 10 és 14 óra között.
Táncos gyermeknap Gyimesben
Varga Zsuzsanna és Sára Ferenc a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolával közösen idén tizennegyedik alkalommal szervezi meg a gyermeknapon Gyimesben, a megállói kultúrotthonban a gyimesi iskolák, óvodák táncos találkozóját. A csángó népviseletben részt vevő gyerekek péntek reggel előbb szentmisén vesznek részt, ezt követően a kultúrotthonban megkezdődik a néptáncbemutató, zenél a Zerkula zenekar. Idén a magyarországi Tordasról érkezik egy gyerekekből álló tánccsoport, amely szintén fellép az ünnepségen. A nap folyamán kézműves foglalkozások, sportjátékok zajlanak. Az esemény Serkebállal végződik.
Játékos gyermeknap Szépvízen
A Szépvíz Községbeli Nők Klubja, partnerségben a Szépvíz Rádióval és a Szépvízi Ifjúsági Szervezettel, június elsején a Kaszinókertbe várja a gyerekeket. A Szépvízi Polgármesteri Hivatal által is támogatott rendezvény tíz órától kezdődik. 10 és 12 óra között kézműves foglalkozásokon lehet részt venni (gyurmázás, agyagozás, nemezelés). 12 órától a 0–3 éves gyerekeknek Zene manók címmel lesz foglalkozás Smazenka Hanna vezetésével. 13 órától játékos angolt tart ovisoknak Hadnagy Helga. 14 órától rajzverseny kezdődik nyár témakörben. 15 és 16.30 között kerékpáros ügyességi versenyen, zsákban futáson, kötélhúzáson, népi játékokba lehet benevezni. Fél öttől Ábrahám Emőke gyerekzumbát tart, 17 órától harcművészeti bemutatót tekinthető meg a SIC – Szépvíz Karate-Do csapata jóvoltából. 18 órától lesz a díjkiosztó. A nap folyamán lesz még légvár, arcfestés és játéksarok is.
Felcsíki Gyermeknap Karcfalván
A Felcsík Kistérségi Egyesület szervezésében június elsején a csíkkarcfalvi szabadtéri sportpályán első alkalommal tartanak Felcsíki Gyermeknapot. Balánbányától Csíkcsicsóig összesen nyolc település tanintézete csatlakozott az egyesület kezdeményezéséhez. A délelőtt tizenegy órától kezdődő vetélkedők között szerepel magyar irodalmi és természettudományi ki mit tud, térképekkel és ellenőrző pontokkal teljesítendő tájékozódási verseny, akadálypálya, plakátkészítő megmérettetés, valamint főzőverseny is. Kedvezőtlen időjárás esetén a programokat a karcfalvi jégcsarnokban bonyolítják le, az esemény zárásaként tizenhat órától a község központjában közös futásra kerül sor. A rendezők a kisebb gyerekekre és azok szüleire is gondoltak, a Caritas Családsegítő Szolgálat és a Zöld SzékelyFöld Egyesület munkatársai egy-egy sátor alatt a kicsik számára különféle kézműves foglalkozásokat tartanak.
Bábszínház Csobotfalván
A gyermeknap alkalmából június 2-án délután 5 órától a Csobod Öröksége Egyesület szervezésében a csíkszeredai Boszorka Bábtársulat előadására, majd a csobotfalvi hagyományőrzők gyermektáncházába várják a gyerekeket.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
szóljon hozzá!