Fogadóórát kell tartaniuk az önkormányzati képviselőknek

Törvény kötelezi az önkormányzati képviselőket, hogy fogadóórát tartsanak a választók számára. Csíkszeredában az MPP-s tanácstagok már eddig is eleget tettek ennek a követelménynek, az RMDSZ-frakció tagjai viszont februártól fogadják az érdeklődőket.

Kozán István

2013. január 30., 17:062013. január 30., 17:06

2013. január 30., 18:412013. január 30., 18:41

A januári soros önkormányzati ülést követően hívta fel a csíkszeredai tanácstagok figyelmét Antal Attila alpolgármester, hogy az önkormányzati képviselőjelöltek tevékenységét is szabályozó 215-ös törvény értelmében kötelesek fogadóórát tartani.

Februártól rendszeresített találkozók
 
„Az RMDSZ-frakció úgy döntött, hogy februártól minden csütörtökön délután két órától tart fogadóórát a polgármesteri hivatal gyűléstermében, ahol jelen lesz legalább egy önkormányzati képviselő. Erről folyamatosan értesítenénk a lakosságot” – nyilatkozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
Az RMDSZ-frakció már ki is jelölte azokat a személyeket, akik februárban várják az érdeklődőket: február 7-én Antal Attila (oktatási és szociális szakbizottság), 14-én Füleki Zoltán (gazdasági, jogi és közigazgatási szakbizottság), 21-én Fülöp Árpád Zoltán (gazdasági, jogi és közigazgatási szakbizottság), 28-án pedig Kirmájer Enikő (oktatási és szociális szakbizottság). Az érdeklődőket arra kérik, hogy előzetesen jelentkezzenek be a 0266–371464-es telefonszámon.

MPP: nem újdonság

A Magyar Polgári Párt két önkormányzati képviselője, Bokor Márton és Somay Péter már eddig is tartott fogadóórát, igaz, nem a polgármesteri hivatalban, hanem a Márton Áron utca 21. szám alatt, az első emeleten. „Szeretnénk mi is a polgármesteri hivatal épületébe kerülni, mert a lakosok könnyebben megtalálnak ott. Már egyeztettünk is a városvezetéssel, nekik megfelel az általunk ajánlott időpont, szerdánként délután kettőtől” – tudtuk meg Somay Pétertől.

Az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői is gondolkodnak egy megfelelő időponton. „Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor tartanánk fogadóórát, egyeztetnünk kell erről” – mondta megkeresésünkre Tőke Ervin, az EMNP egyik csíkszeredai tanácstagja.

Fogadóórával kapcsolatosan a 215-ös törvény 52. cikkelyének 3. pontja mindössze arra kötelezi a mandátumot nyert önkormányzati képviselőket, hogy „időszakosan találkozniuk kell a választópolgárokkal, és fogadóórát kell szervezniük”. Arról nem szól a jogszabály, hogy milyen gyakorisággal kell eleget tenniük ezen előírásnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés