
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszereda zsögödi részén komoly útfelújítás kezdődhet idén, ha a városi önkormányzati képviselő-testület egyetért a Szász Endre utca feljavításával, és az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll a költségvetésben. A Zsögödi Nagy Imre utca esetében is készült megvalósíthatósági tanulmány.
2013. január 10., 15:392013. január 10., 15:39
2013. január 10., 22:172013. január 10., 22:17
A Szász Endre utca felújítása tavaly év elején is napirenden volt, de akkor nem került be a prioritást élvező munkálatok közé, így a 2012-es költségvetésben nem különítettek el erre pénzt. Elkészült viszont a felújításhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány, amely 3,3 millió lejben határozta meg az elvégzendő munkálatok összességének értékét, és ezt az önkormányzati képviselő-testület elfogadta. A kivitelezési terv is kész van.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, jó esély van arra, hogy a felújítás idén megtörténjen, ha erről pozitív döntés születik, akkor versenytárgyalást kell kiírni a kivitelezés érdekében. Az utcában az úttest új alapozást és burkolatot kaphat, esővízcsatorna, új járdák, biciklisáv, közvilágítás és zöldövezet készülhet, parkolóhelyeket is kialakítanak. A szennyvízcsatorna-rendszer korszerűsítése attól függ, hogy az utca felásásakor milyen állapotban találják ezt – közölte Szőke.
A Zsögödi Nagy Imre utca következik
A Szász Endre utcához kapcsolódó Zsögödi Nagy Imre utca felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt tavaly decemberben fogadta el a helyi önkormányzati képviselő-testület. Az alpolgármester szerint ennek a beruházásnak a megkezdése attól függ, mikor történik meg a zsögödi szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése az uniós támogatást élvező regionális víz- és csatornarendszer-felújítási projekt keretében, mert a két munkát párhuzamosan szeretnék végezni.
Ha idén erre lehetőség lesz, meg szeretnék kezdeni, ezért Szőke úgy véli, a tervezéshez szükséges pénz mellett egy kisebb, a kivitelezésre szánt összeget is jó lenne befoglalni a költségvetésbe. A Zsögödi Nagy Imre utca felújításáról készült megvalósíthatósági tanulmány szerint ez a munkálat, amely a Szász Endre utcához hasonló elemeket tartalmaz, kiegészülne egy útkereszteződés elkészítésével, amely a város szélén, a Brassói úttal és az 578-as számú európai úttal való találkozási pontnál készülhet el. A tanulmány tízmillió lejben jelölte meg az erre fordítható összeget.
Hosszú távú terv: egy másik körforgalom és elkerülő út
Szintén a tanulmány része egy körforgalom kialakítása a Zsögödi Nagy Imre utcában, az országos útügyi társaság kirendeltsége melletti kereszteződésben, ahol jelenleg csak a városközpont irányából közlekedő autók hajthatnak le a Brassói útra, az ellenkező irányból érkezők számára ez nem lehetséges. Itt a körforgalomra azért is szükség van az alpolgármester szerint, mert egy olyan útszakasz megépítése is szerepel a távlati elképzelésekben, amely a körforgalomból indulva a kórház mellett elhaladva a Suta domb irányába tartana, és csatlakozhatna a Csíkszentlélekre vezető megyei úthoz, onnan eljutna Somlyón a Szék útjáig, majd Taplocára.
Ez egy elkerülő út lenne, és így tehermentesíthetnék a Testvériség sugárutat is a nehéz gépjárművek áthaladásától. A megvalósíthatósági tanulmány ennek a körforgalomnak a kialakítására 4 millió lejt irányzott elő, de ez a csomópont az utca felújítása során nem épül meg, csak hosszú távú tervként szerepel.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!