
A rendezényt Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Arénában tartják december elején
Fotó: Pinti Attila
Erdélyi egyetemi börzét tart Csíkszeredában az OMDSZ, decemberben. Az egyedülálló pályaorientációs esemény célja, hogy élményszerűen mutassa be az erdélyi magyar középiskolás diákok számára a helyben elérhető felsőoktatási lehetőségeket.
2025. november 18., 09:512025. november 18., 09:51
A rendezvény túlmutat a hagyományos egyetemi expók keretein: a résztvevőket interaktív egyetemi standok, inspiráló, történetmesélésre épülő előadások és közösségi aktivitások várják, hogy
– olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben. A 2025-ös rendezvénysorozat székelyföldi része 2025. december 4-én Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Arénában, valósul meg, ahová
hogy minél több középiskolás kapjon lehetőséget a részvételre. Amennyiben vannak iskolák, akik szeretnének csatlakozni a programhoz, vagy további információkat kérnének a részvételi lehetőségekről, azt az office@omdsz.ro e-mail címen jelezhetik.
Hatos Attila, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke elmondta, hogy az eseményen olyan oktatási intézmények vesznek részt, ahol jelentős számban tanulnak magyar diákok, valamint civil szervezetek, intézmények és ifjúsági szervezetek, amelyek közösen segítik, hogy a fiatalok átfogó képet kapjanak a hazai továbbtanulási és fejlődési lehetőségekről.
A rendezvény fókusza az élményen és az interaktivitáson van: bemutatók és közvetlen beszélgetések várják a fiatalokat. A motivációs, történetmesélésre épülő előadás blokkban meghívott szakemberek és közéleti személyiségek osztják meg saját szakmai útjukat, és bátorítják a diákokat az önazonos döntések meghozatalára. Az esemény minden elemével azt kívánja erősíteni a középiskolásokban, hogy
További információk és részletes program hamarosan elérhetők lesznek az esemény hivatalos felületein.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.
Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.
szóljon hozzá!