Épületbővítéssel folytatódik a mozi felújítása

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nemcsak belül, kívül is jelentősen változik a csíkszeredai Transzszilvánia filmszínház. Idén a külső építkezéseket be szeretnék fejezni.

Kovács Attila

2013. április 09., 16:132013. április 09., 16:13

2013. április 09., 17:272013. április 09., 17:27

Az átépítés, felújítás alatt álló volt moziépületben tavaly decemberben kezdődött meg a belső átalakítás, amely azóta látványosabb külső munkálatokkal is bővült, az épület arculata is megváltozott. A volt nyitott árkádsort már teljesen lebontották, helyére új épületrész kerül, de a bővítés folytatódik a Penge néven ismert tömbház melletti átjáró beépítésével, illetve az épület mögötti kazánház átalakításával, amelyből raktárak, stúdiók lesznek, és még egy emelet kerül rá.

A város idei költségvetéséből 4,5 millió lejt biztosított a felújításra, Antal Attila alpolgármester szerint ez a felét jelenti az összköltségnek. Korábban készült egy olyan ütemterv, amely szerint a felújítás első két szakaszát, az összes terv elkészítését, illetve a szerkezetátépítést, külső és belső munkálatok elvégzését 2013 végére befejezték volna. Az alpolgármester elmondta, most egy új ütemtervet kell készítenie a kivitelezőnek a rendelkezésre álló pénzösszeg alapján, de az épület bővítéseit, a külső építkezéseket ebben az évben be tudják fejezni, jelenleg ezek alapozása kezdődik el. Ugyanakkor bent az épület vasbeton tartószerkezetének megerősítését végzik el, és mivel a terv szerint újra lesz tagolva a mozi, a belső tartófalakat is el kell készíteni.

A felújítás tervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalást egy csíkszeredai cégekből álló konzorcium nyerte, melynek tagjai a Vallum, a Harbau és az Impex Aurora cégek. Az előbbi a tervezést, míg a másik két cég a kivitelezést vállalta. A beruházás harmadik szakasza, az épület bútorzatának, műszaki felszereltségének beszerzése az átépítés után következik. 268 férőhelyes lesz a nagyterem az átalakítás után, ahová nemcsak filmvetítésre, hanem kiállítások, konferenciák, színházi előadások, koncertek, táncelőadások megtekintésére is várják a közönséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés