
Fotó: Kristó Róbert
Nem tárgyalta pénteki soros ülésén Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete az idei évre vonatkozó városi költségvetést, mivel egy nappal azelőtt a megyei tanács sem fogadta el sajátját.
2013. február 22., 14:392013. február 22., 14:39
2013. február 22., 14:502013. február 22., 14:50
Több, előre betervezett határozattervezetet is elhalasztott Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete pénteki soros havi ülésén, mivel azok az idei költségvetéshez kapcsolódtak. „A város költségvetését azért nem tudtuk tárgyalni, mert a városi büdzsé egy része olyan költségvetési tételeket tartalmaz (például a szociális költségeket és a tanügyi béreket), amelyek célirányos visszaosztásból származnak. Ezeket a keretszámokat akkor tudjuk beépíteni a költségvetésbe, miután elfogadták az országos és megyei költségvetést is. Előbbi elfogadása már megtörtént, utóbbi viszont a napokban esedékes, azt követően pedig mi is rendkívüli ülésen tárgyaljuk a sajátunkat” – magyarázta az eljárást Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
A megyei és városi költségvetést csak azután lehet elfogadni, miután az idei állami költségvetésre vonatkozó törvény megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ez pénteken meg is történt.
Ügyvédi iroda védi a város érdekeit
Ügyvédi iroda szolgáltatásait veszi igénybe Csíkszereda önkormányzata, döntötte el a testület. Az iroda feladata a Hargita Megyei Számvevőszék által kibocsájtott végzések megfellebbezése lesz. „Éves ellenőrzésük során a számvevőszék megállapít olyan területeket, ahol szerintük jogtalanul költöttünk el pénzeket, és így kárt okoztunk a városnak. Minden évben kerülnek ilyen ügyek” – mondta Paizs Gyöngyi városi jegyző, aki indoklásként elmondta, azért fogadtak ügyvédi irodát, mert „ezen esetekben magas fokú perrendtartási ismereteket igénylő ügyekben jártas ügyvédnek kell védeni a város érdekeit”. A számvevőszék többek között a városházi alkalmazottak bizonyos juttatásaival kapcsolatosan állított ki végzést, és arra kötelezi a polgármestert, hogy ezeket az összegeket hajtsa be az alkalmazottaktól.
Az ügyvédi iroda megfogadásával kapcsolatosan Somay Péter MPP-s tanácsos fontosnak tartotta kiemelni lapunknak, ő azért nem szavazta meg a határozattervezet, mert szerinte, ha a polgármesteri hivatal szakemberei nem tudják ellátni a védelmet, akkor olyan jogászokat kell alkalmazni, akiknek megfelelő gazdasági felkészültségük van, így kerülve el a számvevőszéki jogi támadásokat. „Vagy a meglévők menjenek el egy továbbképzésre” – summázta a polgári pártos képviselő.
Kétszeres területigény
Nem sikerült megegyezni a csíkszeredai Tulipán áruház szomszédságában lévő 253 négyzetméteres földdarab tulajdonosával arról, hogy azért a földterületért cserébe a város egy másik pontján, egy hasonló nagyságú területet kapjon. „A városközpont felújításakor az említett terület kimaradt a rendezésből. Mi az Óceán üzlettel szembeni beépítetlen területen egy hasonló nagyságú területrészt ajánlottunk fel, ám azt a tulajdonos visszautasította, mert ő 506 négyzetméterért lenne hajlandó belemenni a területcserébe” – tudtuk meg Antal Attilától. Az önkormányzati képviselő-testület még nem döntött arról, hogy elfogadja-e az ajánlatot.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
szóljon hozzá!