Szépvíz legrégebbi és leghosszabb, közel három kilométeres hosszúságú utcájában kezdtek el dolgozni a munkások. Egyelőre a Templom utca elejét, a központtól a római katolikus templomig tartó szakaszát aszfaltozzák le.
2013. augusztus 29., 19:192013. augusztus 29., 19:19
2013. augusztus 29., 19:592013. augusztus 29., 19:59
„Több pályázatot megélt a munkálat, hiszen 2009-től tervezgettük, de eddig nem találtunk pénzügyi hátteret neki” – ismertette az előzményeket Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere. Mint közölte, végül sikerült a helyi költségvetésből, a Hargita megyei önkormányzat támogatásával 300 ezer lejt elkülöníteni az út feljavítására, továbbá a Csík LEADER Egyesület programjával is nyertek 230 ezer lej értékű finanszírozást.
A közbeszerzést nyár folyamán bonyolították le. „Akkora a procedúra, hogy ennyi idő alatt a munkát is el lehet végezni” – fogalmazott a polgármester. A község önerejéből fizette a tervezést és az engedélyeztetést az útfelújításra, aszfaltozásra. A munkálatok első lépéseként a föld alatti vezetékeket rendezték. „Az elmúlt időszakban hatszor ástuk fel a szakaszt. Gáz-, üvegszálas telefon-, víz-, csatorna-, villany- és magas feszültségű elektromos vezetékek kerültek a földbe” – sorolta az elöljáró. A mostani munkálatokról elmondta: az első szakaszban megépül a vízelvezetés a Farkazó utcában, ugyanis a hegyoldalról lefolyó víz okozza itt a legtöbb gondot, majd ezt követően a járdaépítés és az úttest leaszfaltozása következik.
A munkálatokat egyelőre a központtól templomig tartó, körülbelül 350 méteres szakaszon végzik el, és várhatóan még az idén befejezik. A Templom utca teljes hossza 2,7 kilométer, és Szépvíz központját az Gyimesek fele tartó országúttal köti össze. Az egész utca felújítására egy brassói céggel kötöttek szerződést. A beruházás összértéke pedig 3 millió 299 ezer 740 lej – tudtuk meg az elöljárótól. Hozzátette: a felújítás üteme a pénzügyi lehetőségek szerint alakul.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!