
Fotó: Veres Nándor
Nem zárult le a bocsánatkéréssel és az okozott kár helyreállítására tett ígérettel a tizenkét díszfa pusztulásával járó múlt csütörtöki csíkszeredai rongálás: a tettesek ellen bűnügyi eljárás indul.
2015. április 28., 13:202015. április 28., 13:20
A Petőfi utcában okozott kár értéke 5500 lej – állapították meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint. A tizenkét előnevelt fa kitörése miatt Csíkszereda Polgármesteri Hivatala április 22-én feljelentést tett a helyi kapitányságon. A vizsgálatok során begyűjtött bizonyítékokat hétfőn összesítette a hatóság, megállapítva, hogy a rongálás elkövetője a 20 éves csíkszeredai Tőke Szabolcs, a szintén helyi 20 éves Péter László, illetve a 19 éves szépvízi Szőcs Elemér.
A három fiatal beismerte, hogy ittas állapotban randalíroztak, ugyanakkor bocsánatot is kértek tettükért a csíkszeredaiaktól. Az ügyben rongálás miatt indítanak büntetőeljárást – közölte a rendőrség.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
szóljon hozzá!