Egyesületbe tömörült vállalkozók

Új elnököt választott a másfél esztendővel ezelőtt tizenhét alapító céggel létrehozott, mára ötven vállalkozást tömörítő Csíki Vállalkozók Egyesülete (CSVE). A szervezet eddig kerülte a sajtónyilvánosságot.

Kozán István

2013. április 14., 17:132013. április 14., 17:13

2013. április 14., 17:262013. április 14., 17:26

Csíksomlyón tartotta éves és egyben tisztújító közgyűlését pénteken a Csíki Vállalkozók Egyesülete, amelynek tevékenységéről nem sokat lehetett hallani eddig. „Eddig a szervezetépítéssel voltunk elfoglalva, mostantól viszont már a terjeszkedésre és a cégek részéről felmerülő szakmai kérdések megválaszolására fokuszálunk” – válaszolták a vezetőség tagjai, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy mivel foglalkoztak eddig.

A napirendi pontok között szerepelt többek között az előző évi tevékenységi beszámoló, jövőbeli tervek és elképzelések, illetve maga a tisztújítás, elnök, alelnök, titkár és cenzor választása és újraválasztása. Új elnöknek Benedek B. Zsombort, alelnöknek Kozma Istvánt, titkárnak pedig Farkas Leilát választották.

Szabó Károlytól, az egyesület ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy a 2011 nyarán alakult szervezet mára ötven csíkszeredai és Csík környéki vállalkozást tömörít. „Többek között ásványvíz-palackozót, gyógyszertárat, pékséget, építőipari vállalkozást, informatikai céget, informatikai eszközöket forgalmazó kisvállalkozást és programozó céget tudhatunk magunk között. A csíkszeredaiak mellett csíkszentkirályi, madéfalvi, csíkszentmártoni tagjaink is vannak” – sorolta az ügyvezető.

A gyűlésen arról is döntöttek, hogy ezentúl nemcsak csíki vállalkozókat fogadnak be az egyesületbe, más régiókból, akár román vidékekről is érkezhetnek cégek, az egyesület neve attól a jövőben sem fog változni. Továbbá elfogadtak egy etikai kódexet, amelyet azért tartanak fontosnak, hogy „szabályozni lehessen az esetlegesen felmerülő egyesületen belüli konfliktusokat, illetve legyen egy olyan útmutató, amely előírja, hogyan kell viselkednie egy CSVE-tagnak”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés