Egy gombnyomásnyira a segítség

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Közös programmal siet az idősek és hátrányos helyzetűek segítségére a rendőrség, a Caritas, illetve a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság. A Hargita megyei projekt országos premier.

Pinti Attila

2015. február 24., 17:392015. február 24., 17:39

A Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálatának kiterjedt hálózatát felhasználva, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság bekapcsolódásával épül ki a bűnmegelőzési célokat is szolgáló rendszer. A kezdeményezéssel partnerséget vállaló Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság bízik a társadalom perifériájára szorult személyek ellen elkövetett bűncselekmények számának csökkenésében – hangzott el a projekt indulását megelőző keddi sajtótájékoztatón.

Az idősek, mozgássérültek, félreeső helyen magányosan élők biztonságérzetének növelése az elsődleges szempont. Ezek az emberek többnyire tehetetlenek, ha testi épségük, anyagi javaik veszélybe kerülnek – közölte a sajtóval Manuela Ionescu, a rendőrség szociológusa. Az említett intézmények képviselőiből álló csapatok ezért a közeljövőben végigjárják az érintett személyeket, tájékoztatva őket arról, mi a teendő vészhelyzet esetén.

A Caritas pánikgombbal ellátott maroktelefonjait már sokan ismerik. Szintén a program részeként ilyen, nagyméretű gombokkal ellátott készülékeket osztanak ki idén a Hargita megyében azonosított, a veszélyeztetett kategóriába eső 1104 személynek. A pánikgomb megnyomásával a Caritas szerverére fut be a riasztás, a hívást fogadó munkatárs pedig eldönti, hogy szükség van-e a hatóság közbelépésére. Közvetlenül a 112-es sürgősségi hívószám is tárcsázható a telefonokról – ismertette Péter György, a Caritas beteggondozó szolgálatának ágazati vezetője. Hozzátette, országos premierről van szó, a rendszerbe eddig a hatóságokat közvetlenül sehol nem tudták bevonni.

A megyei rendőr-főkapitányság nemcsak tájékoztat és szükség esetén közbelép, hanem a Caritas, valamint a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság munkatársait is felkészíti, illetve segít az egyes települések rendőreivel való kapcsolatépítésben. Mint Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője ismertette, tavaly a megyében 23 bántalmazás, 72 lopás és tíz, idősek kárára elkövetett rongálás történt, két idős személyt pedig hozzátartozójuk gyilkolt meg. A rokonokhoz köthető leggyakrabban a bűncselekmény – tette hozzá. A mostani összefogás csak egy „első lépés”, a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan fejlesztik majd a rendszert.

A program hamarosan kétnyelvű – román és magyar – szórólapok nyomtatásával és szétosztásával veszi kezdetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés