Dolgoznak a szennyvízhálózat kiépítésén Kászonban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több éves várakozás után idén befejeződhet a szennyvízhálózat kiépítése a Kászonokban. Két beruházás révén a községben mintegy 45 kilométernyi gerincvezetéket fektetnek le és két derítőállomást üzemelnek be. Eddig a munkálatok 60 százalékát valósították meg.

Szabó Kamilla-Mária

2015. május 13., 21:152015. május 13., 21:15

A kászoni szennyvízhálózat kiépítése kapcsán két munkálatról kell beszélni, hiszen a kászonújfalvi és jakabfalvi hálózatot még a „7-es” kormányrendeletként ismert támogatás révén kezdték el kiépíteni 2007-ben. „Amikor volt pénz, dolgoztak a munkások, viszont volt egy esztendő, amikor szüneteltették a munkálatokat, mivel a központi költségvetés nem biztosított pénzt” – számolt be András Zoltán. Kászonaltíz község polgármestere elmondta, Altízen, Feltízen és Impérben a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott nyertes pályázatuk révén valósulhat meg a rendszer kiépítése, erre vonatkozóan még 2011-ben írták alá a finanszírozási szerződést, de csak 2013-ban fogtak hozzá a munkához. Megjegyezte, mindkét munkaponton dolgoznak jelenleg. Amennyibe a tervek szerint haladnak, még idén befejeződhet a rendszer kiépítése a községben.

Újfaluban és Jakabfalván mintegy 15 kilométernyi gerincvezetéket fektetnek le, a derítőállomást már kialakították az erre a célra kapott egymillió euróból. Ebből a munkálatból már csak az utolsó pár méternyi fővezeték lefektetése van hátra. A Környezetvédelmi Alap által finanszírozott munkálat keretében a derítőállomás kialakítása mellett közel 31 kilométer vezeték lefektetése kell megvalósuljon, ebből 15 kilométernyi még hátravan. Erre a munkálatra 1,5 millió eurót hagytak jóvá – avatott be a községvezető. „Minden egyes pályázatnál és minden pályázó esetén, akinek ilyen régi szerződése van, az a probléma, hogy közben az árak módosultak, a kivitelezők viszont nem változtathatnak az áron” − hívta fel a figyelmet András Zoltán.

Az elöljáró beismerte, egyelőre nem mindenkit tudtak meggyőzni, hogy a környezet védelme érdekében szükséges rácsatlakozni a rendszerre. Mint mondta, az eddigi munkálatokhoz az önrészt az önkormányzat biztosította, nem volt szükség a helyiek hozzájárulására, a bekötések esetén viszont nekik kell kifizetniük az erre kiszabott átlagdíjat.  

Dolgoznak az újfalvi kultúrotthonnál
Saját költségvetéséből fogott hozzá az kászonújfalvi kultúrotthon felújításához a kászonaltízi önkormányzat. A munkálatok terveit úgy készíttették el, hogy több szakaszban lehessen azokat megvalósítani. A 800 ezer lej összértékű beruházás első fázisában a belső felújítást végzik el, a külső tatarozást pedig később, akár a következő évek költségvetéseiből finanszíroznák – számolt be András Zoltán. A községvezető hozzátette, a napokban is dolgoznak a munkások a helyszínen, egyelőre a bontásokat végzik. A teremben lesznek kisebb átalakítások, de törekednek megőrizni a közösségi ház eredeti formáját. Korábban azt is elmondta, hogy az az ingatlan nagyteremmel, színpaddal, két öltözővel, felszolgáló résszel, valamint egy különálló épületben található kisteremmel rendelkezik. A nagytermet és a hozzá tartozó részek felújítását, illetve a mosdók kiépítését követően kicserélik a nyílászárókat. A következő munkaszakaszokban pedig a kisteremnek otthont adó épületet statikailag megerősítik, ezenkívül kazánházat építenek a majdani, mindkét épületben kialakítandó központi fűtésrendszer kiszolgálására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés