
Csíkszeredában adták át szerdán az első két székelyföldi diákigazolványt: a kártyákat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai kapták meg. További félezer igénylő várja saját diákigazolványát.
2013. február 27., 14:002013. február 27., 14:00
2013. február 27., 14:192013. február 27., 14:19
A hivatalos nevén Sic Card – Székelyföldi Diákigazolvány olyan, vonalkóddal ellátott kártya, amellyel annak tulajdonosa tulajdonképpeni diákstátusát tudja igazolni, ugyanakkor az igazolvány felmutatásával kedvezményekben részesülhet az azt elfogadó helyeken.
Félezer igénylő
„Eddig több mint ötszázan igényeltek kártyát, a legtöbben középiskolások és egyetemisták. Tudni kell, hogy elemi és általános iskolások egyaránt igényelhetnek ilyen igazolványt. A kérvényezők 85 százaléka magyar nemzetiségű, a többiek pedig román ajkúak. Hétéves kortól 35 évesig bárki kérhet ilyen igazolványt” – beszélt a részletekről Zsigmond József, a diákigazolványt kiadó Centrum Studiorum Egyesület elnöke, aki szerdán a Sapientia egyetem csíkszeredai karain adta át az első két igazolványt: egyiket az egyetem Hallgatói Önkormányzata (diáktanács) jelenlegi elnökének, Kovács-Szécsi Attilának, a másikat pedig korábbi elnökének, Vajda Attilának.
Nem származásfüggő kártyák
Az átadáson hangsúlyozták, a diákigazolvány igénylése nem származásfüggő, tehát „nem etnikai, hanem területi alapon lehet kérni azt”. Jövő héten mind a félezer eddigi igénylőt értesítik arról, hogy hogyan kaphatja kézhez a kártyát.
Székelyföldön eddig már több mint száz elfogadó hellyel kötöttek partneri szerződést, Csíkszeredában egyelőre most zajlanak tárgyalások. „Leginkább a kis- és középvállalkozókat kérnénk fel, hogy csatlakozzanak elfogadó helyként. Azt is rájuk bízzuk, hogy hány százalékos kedvezményt biztosítanának a kártyatulajdonosoknak, mi ezért cserébe nem kérünk semmit. Csíkszeredában már tárgyaltunk a városi és megyei önkormányzat vezetőivel, ők pozitívan fogadták a kezdeményezésünket. Abban is gondolkodunk, hogy sportesemények megtekintésére is kedvezményt nyújtson a kártya, ezért ez ügyben hamarosan felkeressük a csíkszeredai hokicsapat, illetve a sepsiszentgyörgyi kosárcsapat vezetőségét is” – ígérte meg Zsigmond.
Újdonságként említette, hogy ezentúl Csíkszeredában (a Sapientia egyetem Hallgatói Önkormányzatának irodájában), Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is olyan információs központot nyitnak, ahol nemcsak érdeklődni lehet a kártyáról, hanem el is lehet készíttetni azt. Ehhez igazolni kell az igénylő hallgatói jogviszonyát, továbbá ki kell tölteni egy igénylői lapot, valamint mellékelni egy fényképet. Az igénylés interneten is megoldható a www.diakigazolvany.ro oldalon. Az egy évre szóló ingyenes kártyával amúgy nem lehet kedvezményesen utazni vasúton.
Sapientia: hasznos kezdeményezés
Makó Zoltán, a Sapientia egyetem csíkszeredai Gazdasági és Humántudományok Karának dékánja is jelen volt a szerdai eseményen. Szerinte szükség van az olyan kezdeményezésekre, amelyek vonzóbbá teszik a székelyföldi diákéletet. „Számunkra is fontos, hogy a jó képességű diákok Székelyföldön, ha lehet, a Sapientián tanuljanak tovább” – fogalmazott Makó Zoltán dékán.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!