Csillagásznak készült, tanárként vált elismertté Nagy Antal

Csíkszeredában született 1941-ben. Édesapja, Nagy Rezső a gimnázium igen kedvelt és szeretett testnevelő tanára volt, aki megteremtette itt a modern testnevelés-oktatást. Emlékét az évente megrendezett, róla elnevezett kosárlabda-emléktorna is őrzi.

„A legenda szerint ott születtem az iskolában, mert édesapám ott volt tanár. De ez nem pont így van, féléves voltam, amikor beköltöztünk az iskola épületébe, édesapámat kinevezték bentlakási felügyelőnek a tanári állása mellett, és akkor a fiatal házas tanároknak ott lakást biztosítottak. Ott laktunk édesapám haláláig, 1949-ig” – emlékezik Nagy Antal.

Így szinte születésétől együtt élt az iskolával. Jó tanulóként, kitüntetéssel végezte a gimnáziumot, alig tizenhat évesen érettségizett, mert az akkori, szovjet mintán alapuló rendszerben tíz osztályt jártak a diákok. Ez hátránynak számított, szerinte sem szellemileg, sem fizikailag nem voltak megérve arra, hogy egyetemisták legyenek tizenhét évesen.

Gépészmérnöknek is készült

Kezdetben gépészmérnök szeretett volna lenni, de azt mondja, nem bánja, hogy nem így történt. „Mondják a tudománytörténészek, hogy a zsenik korán jártak egyetemre, de mi nem voltunk zsenik, kényszerből mentünk, mert ez volt a rendszer. A Bolyai Egyetemen kezdtem, a matematika-fizika szakon, aztán az első évben megtörtént az egyesítés a Babeşsel, ott folytattuk matematika-mechanika tagozaton. Szeretném hangsúlyozni: minket elég jól megtanítottak tanítani, ami most nincs. Külön módszertani kurzusaink voltak matematikából és fizikából is, egy évet csak látogattuk az órákat, aztán bedobtak a mély vízbe, egy hónapig ránk bízták egy osztály oktatását, ha hibáztunk, megmondták, ha valamit jól végeztünk, azt is. Megismertük, mit kell tenni egy osztályban, amikor az ember bemegy harminc gyermek elé” – mesélte.

Egyetemi katedra és csillagvizsgáló helyett a csíkszeredai gimnázium

Az egyetemen már kiszemelték a felsőoktatás számára, a brassói egyetem oktatójának szánták, ő viszont a kolozsvári csillagvizsgálóhoz készült, mivel gyermekkori szenvedélye volt a csillagászat. Végül egyik sem következett be, az államvizsga során szerzett súlyos tüdőgyulladás és a kórházi kezelés miatt kimaradt a végzősök kihelyezéséből, végül saját kérésére helyezték a csíkszeredai gimnáziumhoz. “Ennek én nagyon örvendtem, mert itt éltem az életem nagy részét. Amikor idekerültem, 1963-ban itt egy csapat kezdett kialakulni, velem egyidős, vagy néhány évvel idősebb kollégák voltak, ők is sokat segítettek, órákra is behívtak. Kezdetben csak matematikát tanítottam, aztán fokozatosan megszerettem a fizika tanítását. 1968-ban, a megyésítéskor beszerveztek taknfelügyelőnek, \'75-ben ismét tanítást vállaltam a gimnáziumban, ahol \'78-ban érdekes körülmények között megtettek aligazgatónak. Az akkori nagy demokratikus iskolai vezetőválasztás szerint tartottak egy jelölőgyűlést, ahol részben bemutatták, részben sugalmazták, hogy a közösség kiket válasszon jelölteknek. Az egyik kolléga elmondta, az aligazgatójelöltek közül az egyiket nem ismerik, helyette javasolnak engem. Úgy hozta a sors, hogy pótjelöltként megválasztottak, és egészen 1986-ig végeztem ezt a munkát. Igyekeztem a lehető legjobban csinálni, elég szigorú voltam, de emberséges is, nem volt senkivel összetűzésem, úgy érzem, a köz megelégedésére végeztem a munkámat. Ha valakit akkor megsértettem, utólag is elnézését kérem” – foglalta össze az idős pedagógus.

Az írás teljes terjedelmében a Csíki Hírlap 2014. augusztus 21-ei számában olvasható.