Csíkkarcfalván lelt otthonra a fizikaverseny

Tantárgyversenynek adott otthont a hétvégén a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola. Az Öveges József–Vermes Miklós Fizikaverseny erdélyi döntőjén nyolc megye negyvenöt iskolájának hatvanöt tanulója vett részt.

Pinti Attila

2013. április 22., 12:542013. április 22., 12:54

2013. április 22., 15:362013. április 22., 15:36

A kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Fizika Szakosztályának szervezésében lebonyolított döntő megmérettetésen az első, helyi szinteken kiírt versenyek legjobbjai mérték össze tudásukat.

A Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megyékből érkezetteket szombat délelőtt Gábor János, a házigazda tanintézet igazgatója köszöntötte, egyúttal rövid bemutatót is tartva a település látnivalóiról és nevezetességeiről. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Kovács Ákos fizika-kémia szakos tanfelügyelő üdvözölte a jelenlévőket, kifejezve abbéli örömét, hogy egy kisebb iskola is bekapcsolódhatott a neves vetélkedő „körforgásába”.

„Elsősorban Böjte Mária fizika szakos tanárnő és Kelemen Erzsébet aligazgató odaadását illeti dicséret azért, hogy Karcfalvára esett az EMT választása” – hangsúlyozta Gábor János. Az igazgató kiemelte a tanárnő fáradhatatlan munkáját, „amellyel az általa felkészített gyerekek mind az erdélyi, mind a magyarországi versenyekről mindig jó eredményekkel tértek haza”.

Karácsony János, a versenyszervező bizottság elnöke „határozottan jó döntésnek” tartotta, hogy sikerült Karcfalvára, „egy olyan kivételes vidéki településre hozni a döntőt, ahol az emberek vendégszeretete, segítőkészsége egyedülálló”. Az Öveges József–Vermes Miklós Fizikaversennyel kapcsolatban az elnök elmondta, a helyi szakaszokon egy bizonyos pontszámot elért VII-XI. osztályos tanulók jutnak az erdélyi döntőbe – melynek színvonalát jól szemlélteti, hogy mindazon XI. osztályos résztvevők, akik az első három hely valamelyikén végeznek, illetve dicséretben részesülnek, felvételi nélküli bejutást nyernek a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karára.

„A döntőre összeállított feladatsor magas szintű, de nem megoldhatatlan. A tételek közel negyven százaléka az, amely alapján előtűnnek a különbségek. A fő célunk, hogy megtaláljuk a legjobb képességű fiatalokat” – tájékoztatott Karácsony. Az erdélyi döntő díjazottjai – akik könyvjutalmat, ugyanakkor egy fizikai taneszközöket forgalmazó cég jóvoltából különböző kísérletekhez alkalmas műszereket kapnak – a legvégső, magyarországi „összecsapáson” bizonyíthatnak.

Mint a szombati, a karcfalvi közbirtokosság épületének dísztermében szervezett eredményhirdetésen kiderült, a Hargita megyei résztvevők közül első helyen végzett a székelyudvarhelyi VII. osztályos Godra Ádám (Tamási Áron Gimnázium), a kilencedikesek között harmadik helyezést ért a szintén székelyudvarhelyi Sata Bálint (Tamási Áron Gimnázium), míg a X. osztályosok mezőnyében a gyergyószentmiklósi Székely Attila (Salamon Ernő Gimnázium) kapta a legmagasabb pontszámot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés