A megszokottnál kevesebb a sárgaságos eset Csíkban – közölte érdeklődésünkre Ambrus Irén főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának vezetője.
2014. november 25., 15:402014. november 25., 15:40
2014. november 25., 15:552014. november 25., 15:55
Az elmúlt hetekben Udvarhelyszék két településén is sárgaságos góc kialakulásáról írt a sajtó, és Csíkban is szóbeszéd tárgya volt, hogy az egyik községben sok az ilyen megbetegedés.
A csíkszeredai megyei kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának vezetője kérdésünkre ezzel kapcsolatosan leszögezte, ősszel rendszerint több a hepatitis A-vírus által okozott májgyulladás, jelenleg azonban térségünkben az előző évek átlagát sem éri el az esetek száma. „Jelenleg két, egy csíkszentkirályi és egy szentegyházi családi góc ismert, az ott megfertőződött három-négy beteget ápoljuk” – tudtuk meg.
A védőoltással és a higiéniai szabályok betartásával megelőzhető sárgaságot a mocskos kezek betegségének is nevezik, a kórokozó a fertőzött személyek székletéből mutatható ki, és a szennyezett kezek, illetve szennyezett élelmiszer, víz révén is terjed. Ambrus Irén főorvos elmondta, a jelenleg kezelt sárgaságos betegek is rossz higiéniai körülmények között élnek, nincs csatornázás, vezetékes víz lakóhelyükön. Leszögezte, jelenleg térségünkben nem kell járvány miatt aggódni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!