Csak részben tudják kifizetni a támogatásokat

Júliusban-augusztusban várhatóan fizetik a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatásokat, azonban csak a megpályázott összeg egy részét fogják tudni átutalni a támogatottaknak. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke úgy véli, ha ténylegesen nemzetben gondolkodunk, akkor megértésre kell találjon a pályázók körében a kialakult helyzet.

R. Kiss Edit

2013. június 10., 16:452013. június 10., 16:45

2013. június 10., 17:542013. június 10., 17:54

Sajtótájékoztatón ismertette hétfőn Csíkszeredában a Szülőföldön magyarul program romániai lebonyolítójának, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a vezetősége a támogatásokkal kapcsolatos újdonságokat. Burus-Siklódi Botond, a szervezet elnöke közölte, múlt héten Budapesten nem éppen jó híreket kapott, arról tájékoztatták, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyes pénzügyi intézkedések, illetve forráshiány miatt a támogatásoknak csak egy részét tudja egyelőre kifizetni.

A magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának Nemzetpolitikai Államtitkársága a helyzetről kiadott sajtóközleményében a kialakult helyzetről azt írja: „a magyar kormány az úgynevezett »túlzott deficiteljárás« megszüntetése érdekében szükséges intézkedései a határon túli magyarok pénzügyi támogatását biztosító Bethlen Gábor Alapkezelőt is érintik. A vonatkozó kormányhatározat értelmében az alapnak 2013-ban 500 millió forint egyenlegjavulást kell elérnie. Emiatt és az oktatási-nevelési előirányzaton lévő forráshiány miatt most első ütemben 17 200 forintot tudunk a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást igénylőknek kifizetni. A hallgatói támogatás összege változatlan marad. Reméljük, hogy a költségvetési helyzet javulásával az év végén lehetővé válik az oktatási-nevelési támogatás kiegészítése, és mindenki megkaphatja a fennmaradó, hiányzó összeget.”

Az érintett támogatás teljes összege 22 400 forint. Burus-Siklódi Botond azt mondta, azt ígérték és ő is reméli, hogy év végéig a fennmaradó összeget is megkaphatják a sikeresen pályázók. Ehhez nem kell új pályázatot benyújtaniuk.

Az RMPSZ egyébként befejezte a beküldött pályázatok feldolgozását. Idén tavalyhoz képest mintegy ezerrel több, összesen körülbelül 158 000 gyerek számára igényeltek támogatást Romániából. Zajlik még a hiánypótlás azok esetében, akik nem küldtek be minden szükséges dokumentumot. A hiánypótláshoz a tanítók segítségét is igénybe vették, és e-mailen, telefonon is értesítik, keresik a pályázókat a még szükséges iratok benyújtása érdekében – ismertette Burus-Siklódi Botond. Közölte, remélik, hogy a hónap végéig egyszerre fel tudják terjeszteni az alapkezelőhöz döntésre az összes pályázót. Vélhetően szintén egyszerre hoznak döntést a pályázatokról, és ezután, júliusban vagy augusztusban következhet a 17 200 forintnyi  támogatások kifizetése. Erre van most pénzügyi fedezet, ennyit tudnak biztosítani úgy, hogy szeptemberig ki lehessen fizetni – mondta az RMPSZ elnöke, aki a pályázók megértését kérte a kialakult helyzet miatt.

Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke kifejtette, ha nemzetben gondolkodunk, akkor nyilvánvaló, hogy a nemzetrészeknek is segíteniük kell az anyaországnak nehéz helyzetben. Magyarországnak most segíteni lehet például az árvízi védekezésben való részvétellel, adományokkal vagy azzal is, hogy megértően viszonyulunk ezen intézkedés iránt – vélte. „Nemkívánatos, de elfogadható intézkedésről van szó, és megértésre kellene találjon. Ideje volna, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsuk mi is, hogy ténylegesen egy nemzetben gondolkodunk” – mondta Lászlófy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban

Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház

Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház
2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés