
Fotó: Veres Nándor
Kedvez a gombák megjelenésének a szokatlanul esős idő, sokan indulnak el gombát gyűjteni, és a piacon vagy az utak mellett is sok árustól megvásárolhatók az éppen termő gombafajok. Gombamérgezés is előfordult már, egy középkorú nő került kórházba. A szakértő azt ajánlja, csak ismert gombát szabad hazavinni.
2013. június 11., 16:102013. június 11., 16:10
2013. június 11., 19:192013. június 11., 19:19
„A legfontosabb szabály, hogy amit nem ismerünk, az mérgező gomba” – szögezte le Fekete Gyula testnevelő tanár, természetjáró, amatőr gombász, akit arra kértünk, hogy a gombaszezon kezdetén osszon meg néhány hasznos tanácsot olvasóinkkal. Elmondta, ha van gombahatározó könyv otthon, akkor azt mindenképpen ajánlott magunkkal vinni gombászáskor, de csak azt gombát szedjük le, amelyen legalább három megkülönböztető jegyet világosan be tudunk azonosítani. Ha elbizonytalanodunk a gomba meghatározását illetően, akkor minden esetben hagyjuk ott, vagy pedig mutassuk meg hozzáértő személynek – tanácsolta. Ő is szívesen segít bárkinek, aki hozzá fordul – mondta Fekete Gyula.
Felhívta a figyelmet rá, hogy a sok eső után, ha meleg lesz, sok nyári gomba megjelenik. Ezek közül kapható már többek között a szegfűgomba, amelynek – mint sok más gombafajnak – van mérgező hasonmása, például a parlagi tölcsérgomba téveszthető össze vele. A legveszélyesebb viszont a közkedvelt csiperkéhez hasonlító, azzal összetéveszthető fehér galóca, illetve a gyilkos galóca. Ezek példányai fiatal korban téveszthetők össze a csiperkével, ha ki vannak fejlődve a gombák, akkor több az eltérés, de a felületes gombász még így is összetévesztheti – hangsúlyozta Fekete Gyula. Ismertette, ezek a galócák sejtmérget tartalmaznak, nincs ellenszerük, a belső szervek sejtjeibe beépülve azok súlyos károsodását, végül leállását okozzák. A gombász arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes esetekben a gombamérgezés tünetei nem jelentkeznek azonnal. Előfordulhat, hogy a gomba fogyasztása után 24 vagy akár 48 óra múlva következik be a rosszullét. Az olyan praktikák, mint például a mérgezés esetére javasolt tejivás, Fekete Gyula szerint nem használnak, ha gombafogyasztás után émelygés, hányás, rosszullét jelentkezik, azonnal orvoshoz kell fordulni.
Az első gombamérgezés
A háziorvoshoz vagy a sürgősségi osztályhoz kell fordulni tünetek esetén – tanácsolja Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere is. Elmondta, a keddre virradó éjszaka kezelték a kórházban az idei első gombamérgezéses esetet, egy 43 éves nő jelentkezett a sürgősségi osztályon hallucinációszerű tünetekkel. Elmondása szerint szegfűgombát evett, vélhetően az ezzel összetéveszthető, mérgező susulyka valamelyik faja is bekeveredhetett a gomba közé, ezen gombacsalád tagjai okoznak ugyanis ilyen mérgezést – fejtette ki Demeter. Azt tanácsolja, ne csak akkor hagyjuk ott a gombát, ha nem ismerjük fel biztosan, hanem akkor is, ha a környezetében mérges gombát látunk. A gomba egyébként egészséges táplálék, amelynek ajánlott a fogyasztása, de nagyon oda kell figyelni a gyűjtésekor, vásárlásakor – mondta még a kórház vezetője. Közölte, a gombamérgezés miatt jelentkezett nő kezelést kapott, és reggelig megfigyelés alatt tartották, reggel pedig állapota javulása nyomán hazaengedték, de a háziorvosa még felügyetel alatt tartja.
Gombaszakértő kellene a piacra
Fekete Gyula már nem először veti fel, hogy nagyon hasznos lenne egy gombaszakértő munkája a csíkszeredai zöldségpiacon. A néhai Balló Béla doktorral, közismert gombásszal együtt régebb vállaltak ilyen munkát, azóta viszont nincs erre lehetőség, és sürgetésére sem oldódott meg ez – mutatott rá az amatőr gombász. Úgy tudja, más nagyobb városok zöldségpiacán van, aki megnézi kérésre a bevitt vagy megvásárolt gombát.
Adrian Graur, a csíkszeredai zöldségpiac gondoka felvetésünkre elmondta, nemrég tájékoztatták őket arról, hogy lehetőség lenne Sepsiszentgyörgyön gombász-tanfolyam elvégzésére. Bár csökkentett létszámmal dolgoznak, készen állnak rá, hogy valamelyik munkatársuk részt vegyen a tanfolyamon, így ha szükség lenne rá, akkor az amúgy is a piacon dolgozó kolléga tudna útbaigazítást adni a gombákról – fejtette ki a gondnok. Hozzátette, a városháza véleményét akarják még kikérni ebben az ügyben.
Szőke Domokos alpolgármester a felvetéssel kapcsolatosan azt mondta, támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely a zöldségpiac működésének a javítását célozza. A piacnak van saját bevétele, abból ki lehet fizetni a tanfolyam árát – javasolta az alpolgármester.
A piac gondoka még elmondta, a gombát árusítók a piac bejáratánál kínálhatják portékájukat. Az elmúlt években igyekeztek rendet teremteni az árusok között, és a jelek szerint most már sikerül többé-kevésbé betartatni velük a szabályokat – fejtette ki.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!