Célba értek a különleges szállítmányok

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Mintegy négyszáz kilométer megtétele után szombat délután megérkeztek a kapacitás-bővítés miatt a csíkszeredai sörgyárhoz  Brăila városából közúton szállított hatalmas erjesztő tartályok.

Pinti Attila

2013. április 06., 19:012013. április 06., 19:01

2013. április 07., 18:312013. április 07., 18:31

Először a zord, télies időjárás miatt csúszott a tervek szerint március 28-ára várt érkezés, majd a húsvét miatt iktatódott közbe többnapos várakozás, aztán fel kellett újítani az időközben lejárt, Országos Útügyi és Autópálya Társaság által kibocsátott szállítási engedélyt, végül pedig több apró útvonal-módosítást kellett alkalmazniuk a Brăila, Buzău, Vráncsa, Bákó, Kovászna és Hargita megyéket átszelő fuvarozóknak.

A villamos energia-, telefon- és kábeltévé-szolgáltatók Tusnádfürdőtől Csíkszeredáig szombaton már a kora reggeli óráktól nagy erőkkel dolgoztak az úttest fölött alacsonyan átívelő kábelek lebontásán, ennek is köszönhető, hogy Hargita megyébe kevéssel reggel kilenc óra után érő, szigorú rendőri felvezetéssel haladó rakományok viszonylag kevés helyen „botlottak” akadályba.

Az egyenként húsz tonna összsúlyú sörerjesztőket a nagyméretű szállítmányokra specializálódott Felbermayr cég több mint egy tucat szakembere kalauzolta – a szűkebb kanyarokban a vontatmányokat kísérő személyautók pilótái távirányító segítségével fordították ideális szögbe a félpótkocsik húsz kerekét. A látható hozzáértés ellenére teljesen zökkenőmentesen így sem sikerült minden bökkenőt leküzdeni, a tartályok elején „helyet foglaló” ipari alpinistáknak ugyanis több alkalommal el kellett vágniuk az improvizált vagy a helyükön, túl alacsonyan hagyott vezetékeket.

Az érintett alcsíki települések apraja-nagyja az E578 jelzésű európai út szélére vonult, hogy a két teherautó vontatta, hét és fél méter magas, kúpos részével együtt mintegy húsz méter hosszú tartályok szállításának nem mindennapi látványából kivegye a részét. A Tusnádfürdőn fél tízkor áthaladó tartályok tizenegyre „futottak be” Csíkkozmásra. A forgalom minél kisebb akadályoztatása érdekében a rendőrség néhány kilométerenként „kényszerpihenőt” rendelt el, sőt, a vidéki őrsöket bevonva – mivel nem léptettek érvénybe útlezárást – több helyen a közlekedést is igyekeztek elterelni – ennek köszönhetően nem alakultak ki túlzottan hosszú kocsisorok.

Csíkszeredába egy órakor érkezett a konvoj, amelyet már a város bejárata előtt egy kisebb „szurkolótábor” fogadott. A Brassói úton zavartalanul végighaladó rakományok a szűkebb, egyirányú Villanytelep utcában közel egy órát álltak, mivel a vasúti felüljáró előtti körforgalom „leküzdéséhez” a kísérőknek több közlekedési táblát is el kellett távolítaniuk. Időközben a tartályok köré jókora érdeklődő tömeg gyűlt.

Kevéssel három óra előtt végül a sörgyár elé értek a teherautók. A tartályokat befogadó alapzatot már korábban megépítették, így a lerakodás után helyükre is kerülhettek az impozáns, szürke óriások. Az új építmény egyébként négy ilyen erjesztő befogadására alkalmas.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés