
Fotó: Veres Nándor
Kulturális programokra, vallási és környezetvédelmi előadásokra, valamint az ifjúság szórakoztatására is kiemelt hangsúlyt fordítottak a hétvégén immáron tizenkettedik alkalommal megszervezett Büdösfürdői Ifjúsági Napokon. A festői környezetben lebonyolított kétnapos rendezvény az idősebbeknek is tartalmas kikapcsolódást nyújtott.
2013. szeptember 01., 21:442013. szeptember 01., 21:44
2013. szeptember 04., 14:592013. szeptember 04., 14:59
A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), a Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület és a Szent Imre Népfőiskola Egyesület szervezte eseménysorozat előkészületei már csütörtökön megkezdődtek a Csíkszentimrei Közbirtokosság büdösfürdői szabadtéri színpada közelében, ahová péntek délutánra várták az első részvevőket. Az ünnepélyes megnyitóra péntek délután került sor, a színpadra elsőként a szentimrei Zöld Fák fúvószenekar lépett, majd a Fehér Liliom tánccsoport vonzotta – a meglehetősen hűvös időjárás ellenére is szép számban – az érdeklődőket. A tánccsoportot követően a Cándra népi zenekar biztosította táncház keretében a talpalávalót. Darvas Róbert, az ifjúsági napok főszervezője elmondta, a hagyományőrző csoportok fellépéseire a fiatalok mellett a helységben pihenő, kikapcsolódó idősebbek is ellátogattak, sőt, aktívan be is kapcsolódtak a programokba. Az este folyamán Holló Piroska, az Erdély Hangja döntőse varázsolt jó hangulatot a kisebb-nagyobb csoportokban érkezőknek, majd Baricz Gergő és együttese gondoskodott arról, hogy a szeles, kedvezőtlen időjárás ellenére mindenki örömmel táncolja végig a másfél órás koncertjüket.
A szombati programot a szervezők és az őket segítő önkéntesek tereprendezéssel indították, a fiatalok az előző este „termelt” hulladékot gyűjtötték össze. Az ifjúsági napok keretében nyolcadik alkalommal megszervezett, évről évre nagy népszerűségnek örvendő büdösfürdői félmaratonra idén huszonöten jelentkeztek. A sportrendezvénnyel párhuzamosan – tíz órától – Csató Béla csíkszentkirályi plébános Az ősök és Szent István hite címmel tartott vallási témájú előadást. A Hargita megyei Vöröskereszt önkéntesei az elsősegélynyújtás alapjait mutatták be, majd foglalkozásokat tartottak a szép számban résztvevő gyerekeknek, a foglalkozások végén minden gyerek ajándékban részesült.
A zárónap délutánján a gyulafehérvári Caritas önkéntesei „vették szárnyuk alá” a szüleikkel kilátogató kicsiket, kézműves foglalkozásokba és változatos interaktív jákékokba kapcsolva be őket. A Caritas-foglalkozásokkal egy időben a Natura 2000 képviseletében Imets István tartott előadást a régió természetvédelméről. A napi sporteseményeket métázás, kötélhúzás és különböző vetélkedők tarkították, tizenkilenc órától pedig zumba-fitnesz szerepelt a programban. A XII. Büdösfürdői Ifjúsági Napokat a Cairo együttes és a Colour zenekar koncertje zárta.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!