Az egyház a közösségé

Az egyház nem egy személyből áll, az egyház a közösségé, melynek a feje Jézus Krisztus. Szeretnénk minél jobban bevonni híveinket a közösségi életbe – fogalmazott Szatmári Szilárd csíkszeredai református parókus lelkész. A megyeszékhelyi protestáns egyházközség új alapokra helyezné a hívekkel való kapcsolattartást.

Rédai Botond

2013. március 26., 16:042013. március 26., 16:04

2013. március 26., 19:072013. március 26., 19:07

„Az idei egyik nagy tervünk, hogy kivétel nélkül mindegyik családot meglátogassuk, a beszélgetések során új nyilvántartási adatlapokat készítsünk. Ennek a kivitelezéséhez a presbiterek segítségét kértük” – említette Szatmári. A lelkipásztor elmondta, a református egyház zsinatpresbiteri elvek alapján működik, ami azt jelenti, hogy a vezetésben nemcsak a lelkipásztorok, hanem a világiak is részt vesznek. Ez különböző gyülekezetekben más és más módon működik. Vidéken a presbiterek főleg a közmunkák révén szokták segíteni az egyházat. A lelkész szerint városon ez kevésbé oldható meg, de a családlátogatásba nagyon jól be tudnak kapcsolódni.

„A városi gyülekezeteknek a helyzete – így a miénk is – sajátos, abban a tekintetben, hogy nagy szórásban élnek az emberek, illetve a peremfalvak is hozzánk tartoznak. Éppen ezért nagyon nehéz nyomon követni azokat, akiknek nincs szoros kapcsolatuk az egyházzal. Nagy a gyülekezetben a fluktuáció, sok a költözés, ezt nagyon sok esetben nem jelentik be az egyháznak. Azért, hogy a munka hatékonyabb legyen, úgy gondoltuk, a presbitereket is bevonjuk a családlátogatásba, hiszen egy-két lelkész nehezen tudja átfogni több ezer embernek az életét és hollétét” – magyarázta Szatmári. Kiemelte, harmincöt körzetet alakítottak ki a városban, ehhez még hozzájön Hargitafürdő. A presbiternek a lakóhelyéhez legközelebb eső utcákban kell meglátogatnia a családokat.

Hatékonyabb lesz a gyülekezeti munka

A parókus lelkész hangsúlyozta, a presbiterek bevonása által sokkal hatékonyabb lesz a gyülekezeti munka, hiszen így egy év alatt egy teljesen új egyháztagsági nyilvántartási rendszert tudnak létrehozni, elektronikus formában is. A nyilvántartás az eddigieknél sokkal részletesebb lesz, többek között telefonszámokat és drótpostacímeket is tartalmazni fog. „Így könnyebben meg lehet szervezni például a jövőbeni családi látogatásokat, az internet pedig a lehetőségek széles skáláját kínálja. Kapcsolattartás szempontjából ez nagyon fontos. Templomközpontú egyház vagyunk, a templomban zajlik minden fő tevékenység, de a mai világban azért szükség van arra – ahogy Jézus tanított –, hogy elmenjünk a századik bárány után is adott esetben, aki elveszett vagy elidegenedett. Ehhez a munkatársak segítségére is szükség van” – mondta a lelkész.

Hozzátette, újabb hozadéka ennek az új rendszernek, hogy a presbiterek is megismerhetik saját körzetüket, illetve a hívek is megtudhatják, ki a körzetfelelős egyháztanácsos. Utóbbiak egyébként közvetítő szerepet is betölthetnek a hívek és az egyházközség között. „Így tulajdonképpen fel lehet mérni, mely családnál vannak gondok, szociális problémák, hol igényelnének otthonokban és betegeknek szolgáltatott úrvacsorát. Ezt közvetítik a presbiterek a lelkész felé, így fokozott figyelmet tudunk fordítani azokra a családokra” – jelentette ki Szatmári. Kifejtette, a beszélgetés során a hívek véleményét is ki szeretnék kérni, hogyan látják az egyházközség működését, esetleg milyen javaslataik vannak annak jobbá tételére. „Szeretném hangsúlyozni, nem az egyházfenntartói járulék begyűjtése a célja a családlátogatásnak. Kizárólag pasztorációs, kapcsolatépítő jelleggel keressük meg a családokat” – nyomatékosított a lelkipásztor.  

Legyen élő közösség a városi gyülekezet

„Az egyház nem egy személyből áll, az egyház a közösségé, melynek a feje Jézus Krisztus. Szeretnénk minél jobban bevonni híveinket a közösségi életbe, hogy mindenki sajátjának érezze a közösségünknek az ügyét, és mindenki tehetsége, lelkülete, ideje szerint tudjon részt venni a közösségi életben. Úgy tartom, pásztorolni úgy lehet a nyájat, ha megvan a kapcsolattartás. Jézus úgy tanított, hogy ő ismeri az övéit, az ő juhait, a rájuk bízottakat, és néven szólítja őket. Ide szeretnénk eljutni, hogy egy élő közösség legyen ez a városi gyülekezet, embertől emberig, lélektől lélekig szóló kapcsolatokkal” – mondta Szatmári. Kiemelte, céljuk, hogy minél mozgalmasabb legyen az egyházközségi élet.

„Az életet állandó dinamizmus jellemzi, ekképp változik a gyülekezetnek az arculata, a lélekszám. Szeretnénk, ha fel tudnánk zárkózni ehhez az ütemhez, ehhez viszont összehangolt munkára van szükség” – nyugtázta a református lelkipásztor. A csíkszeredai református egyházközség jelenleg 2263 lelket számlál. A lelkipásztor elmondása szerint azonban vannak még olyan személyek, mintegy négyszázan, akik ugyan reformátusnak vallották magukat, de valamilyen oknál fogva nem hivatalos tagjai az egyháznak. „Nem titkolt szándékunk, hogy ezeket az embereket is felkutassuk. Sok pozitív példa van arra, hogyha már valakit megkeresnek, akkor jó néven veszi a meghívást, és bekapcsolódik a gyülekezeti életbe” – említette Szatmári.

Bűnbánati hét a reformátusoknál

A református egyházban minden úrvacsoraosztással egybekötött nagy ünnepet egy bűnbánati nagyhét előz meg. Ez azt a célt szolgálja, hogy lélekben is ráhangolódhassunk az ünnepre – tájékoztatott Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkész. Elmondása szerint az ünnepeket megelőző napokban általában nagy a sürgés-forgás, mindenkinek sok a tennivalója. „Ilyenkor esténként a templomban eltöltött egyórás együttlét a profán időből kiragadja az embert az Istennek szánt időbe, amikor lélekben is ráhangolódhat, és előre tekinthet a húsvétra. Ezt tesszük mi ezen a héten is” – jelentette ki a csíkszeredai lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés