Átvették az uszodát, eltérnek a vélemények

Csíkszereda polgármestere szerint nincs teljesen vízszintben a nagy medence az uszodában, ezért nem tudja ellátni tökéletesen a feladatát a vízforgató rendszer. A tervező szerint egy milliméternél nem nagyobb a különbség, és ezt megengedik a szabványok.

Kovács Attila

2013. március 26., 15:302013. március 26., 15:30

2013. március 26., 19:142013. március 26., 19:14


Az említett vélemények kedden, a csíkszeredai uszoda műszaki átvételekor fogalmazódtak meg. A kitakarított, befűtött létesítményben sok hivatalos személy szemlélődött, a létesítményt a költségek nagyobb részét biztosító Országos Beruházási Társaság (CNI) vette át a kivitelezőtől, majd egy jegyzőkönyv alapján átadják a városnak, amely leltárba veszi. Meg lehetett tekinteni a zárható öltözőfülkéket és szekrényeket, zuhanyzókat, mosdókat, illemhelyeket, szaunát, elsősegélynyújtó szobát, fel lehetett menni a lelátókra. Az öltözői folyosókon elhelyezett hajszárítókat is kipróbáltuk, jól működnek. A legjobban viszont a medencék érdekeltek mindenkit.

A nagyobbik, a 33x25 méteres felületű vízipóló-medencét körbejárva látszott, hogy a feszített víztükör szélénél elhelyezett túlfolyókba nem mindenütt folyik a víz, holott ez a vízforgató rendszer használatakor szükséges lenne. Az uszodát működtető Csíki Fürdők Kft. illetékese szerint ez azért van, mert nincs teljesen vízszintben a medence, ehhez a véleményhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán polgármester is. Ez az eltérés a medence Jégpálya negyed felőli oldalán, illetve a műjégpálya felőli oldalának egy részén látható. A tervező viszont, aki szintén a helyszínen volt, nem értett ezzel egyet. Kérdésünkre azt mondta, az eltérés nem több egy milliméternél, ezt a szabványok megengedik. Hozzátette, amennyiben a medencében mozgás van, márpedig használatakor ez egyértelmű, a víz mindenütt akadálytalanul jut a túlfolyókba.

A medencék vizét még le kell engedni és fertőtleníteni használatba adás előtt – tudtuk meg. A beléptető rendszerre még várni kell, a megnyitó is a korábban jelzett időpontnál később, április közepén lehet – erősítette meg a polgármester. Egyelőre csak az uszoda egyik részén, a Brassói út felőli oldalon levő öltözőket nyitják meg a látogatók előtt, az érdeklődéstől, forgalomtól függ, hogy a másik oldalon mikor kell ezt megtenni. Így nem lép életbe a polgármester által tavaly „családellenes koncepciónak” nevezett megoldás, amely szerint a nők és férfiak külön bejáraton jutnak be a külön öltözőkbe, a zárható öltözőfülkék, zuhanyzók és illemhelyek lehetővé teszik, hogy a családoknak ne kelljen különválniuk az épületen belül. Mint megtudtuk, a városvezetőség által jelzett hiányosságokról egy lista készült, ezek kijavítását a kivitelező vállalta.

 Az úszás kultúráját kell meghonosítani

Ráduly Róbert Kálmán szerint az uszoda működtetésének, kihasználtságát lényegesen befolyásolja, hogy szeptembertől az iskolák tudnak-e olyan órarendet kialakítani, hogy a kisdiákok csoportosan tudjanak uszodába járni, legalább heti egy alkalommal. Csoportok számára két külön öltöző van, 15 főnél nagyobb csoport esetében pedig kedvezményes, fejenként 3 lejes belépő váltható. A polgármester úgy véli, fontos, hogy a gyerekek tanuljanak meg úszni, mert Csíkban a fürdésnek ugyan van, de lehetőségek hiányában az úszásnak nincs igazi kultúrája, ezt pedig meg kell honosítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés